Az államtitkár szerint nem kell mindenkinek egyetérteni Gubík László minden kijelentésével, de az egyértelmű, hogy a magyar közösséget csak a Szövetség képviseli maximálisan.
Szijjártó Péter érintette azt is, hogy Magyarországon 44 százalékkal nőtt a Kínából érkező turisták száma, amely ezáltal már magasabb, mint a koronavírus-járvány előtt volt.
Kárpát-medence-szerte a magyar nyelvű oktatás egyre minőségibbé válik, ez pedig a fejlesztéseknek, a helyi közösségeknek, valamint a pedagógusoknak köszönhető.
Magyarul beszélő férfira támadtak egy üzletben a Kolozsvár melletti Szászfenesen.
A csíksomlyói hegynyeregben szombat este tízezrek jelenlétében mutatták be Szörényi Levente és Bródy János rockoperájának, az István, a királynak a koncertváltozatát.
A Marosvásárhelyi Római Katolikus Líceum állami felekezeti iskolaként való létrehozásáról szóló miniszteri rendelet aláírásával egy "többéves méltatlan helyzet zárult le".
Az európai gazdaság gerincét adó kulcsiparágakban éllovasból középmezőnybeli szereplővé váltak a kontinens vállalatai.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi nyomozói Pozsonyban találtak rá a szökésben lévő férfi nyomaira, aki még 2024. december 16-án ölte meg brutális módon feleségét egy újpesti lakásban.
A háborús területről érkező gyermekeket Magyarország Ungvári Főkonzulátusa és az ukrán katonai adminisztráció közreműködésével hívta meg a Rákóczi Szövetség.
A tárcavezető rámutatott, hogy Ukrajna az elmúlt időszakban több támadást is indított a Magyarország biztonságos energiaellátása szempontjából nélkülözhetetlen Barátság kőolajvezeték ellen.
Bagoly mondja a verébnek...
Október első napjaiban kiderül, kik most a legjobb lovasok a különböző korcsoportokban.
A Tranzit szervezőbizottsága hangsúlyozta, a meghívás minden esetben nyitott és egyenlő feltételeket biztosít, céljuk az érdemi, akár éles hangvételű, de kulturált vita.
A Kistárkánytól Pozsonyig érkező érdeklődők immár harmadszor indultak el, hogy feltérképezzék, a trianoni határral kettészelt történelmi Zemplén kulturális, történelmi és földrajzi értékeit.
A Csoóri Sándor-program keretében idén 2,5 milliárd forintot fordítanak összesen 1600 - köztük 500 külhoni és mintegy 1000 vidéki - népművészettel, néphagyományokkal, néptánccal foglalkozó szervezet támogatására.
Hrubík Béla közíró, valamint a nagyidai Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes részesült a megtisztelő elismerésben augusztus 25-én.
Deutsch Tamás hangsúlyozta, a nyomásgyakorlás célja, hogy megváltoztassa Magyarország következetes békepárti, illetve Ukrajna gyorsított európai uniós felvételét ellenző álláspontjait.
A nemzetközi vonatok a Keleti helyett a Nyugati pályaudvarra érkeznek.
Az Európai Unióba irányuló illegális migráció megfékezése akkor lehetne hatékonyabb, ha a külső határokat az unió támogatásával szilárdítanák meg.
Több mint 300 ezer évvel ezelőtt élt.
A kiválasztott ösztöndíjasok olyan tudással rendelkeznek, amelyre a diaszpórában és a szórványban nagy igény és szükség van.
Huszonhatmillió forinttal segíti az erdélyi árvízkárosultakat - a háromszéki és parajdi természeti katasztrófák kárvallottjait - a Magyar Református Szeretetszolgálat.
Orbán Viktor azt írta: a mai kormányülésen áttekintették a Munkácsot ért orosz rakétatámadás következményeit.
A Munkácsot ért orosz rakétatámadás következményeiről kérdeztük Dunda Györgyöt, a Kárpáti Igaz Szó lapigazgatóját.