Zemplénben két keréken
Augusztus közepén Szőlőskén találkoztak, a Kárpát-medence múltja, jelene, értékei iránt érdeklődő kerékpárosok. Az ország minden szögletéből, Kistárkánytól Pozsonyig érkező érdeklődők immár harmadszor indultak el, hogy feltérképezzék, a trianoni határral kettészelt történelmi Zemplén kulturális, történelmi és földrajzi értékeit.
Az idei kerékpáros honismereti túra célja, hogy a résztvevők megismerjék Bodrogközt, ezt a rendhagyó földrajzi, néprajzi és történelmi adottságokkal rendelkező, a honfoglalás bölcsőjének is tartott csodálatos országrészt. Az elképzelések, a túrásokat alaposan megviselő, gyakran harminc – harmincöt Celsius fokot meghaladó kánikula ellenére is teljesültek.
Első megálló, egy kevésbé ismert történelmi emlékhelyünk, az egykori Zemplén vármegye eredeti székhelye, a zempléni földvár volt. A Latorca és az Ondava folyók összefolyásából keletkező Bodrog folyó melletti „várhegyen” található, még a maradványaiban is impozáns méretű, közel 24 hektáros földvár.
A honfoglaláskori földvárban tartották egy ideig Zemplén vármegye gyűléseit is. Csak a tatárjárás után veszítette el jelentőségét, majd a településen külön vármegyeházat építettek. A ma is álló egykori vármegyeháza 1668-ban épült, de alapjai valószínűleg még a 14. századból származnak. A vármegye központját később áthelyezték Sátoraljaújhelyre, az épületet pedig magtárnak használták. A honfoglaló törzsek elsőként a Felső-Tisza és a Bodrogköz vidékét szállták meg, s a 895-950 közötti időkben valószínűleg fejedelmi, vagy hercegi központ volt a környék. Ezért nem meglepő, hogy egy közeli dombon gazdag honfoglalás kori lovas sírt is találtak, amely valamely nagyúré, egyesek szerint a hét vezér egyiké lehetett.
A közelgő zempléni falunapok ellenére, a községháza alkalmazottja szívesen kinyitotta a vármegyeháza veretes bejáratát. Megtekinthető lettek, az évszázados hatalmas gerendák megerősített épület helyiségei. A felújított épületben jelenleg helytörténeti és népművészeti kiállítás található. Itt a honfoglalási kori sír feltárásának leírásával is megismerkedhettünk. A vármegyeháza épületétől enyhe kaptató vezetett fel a valamikori földvár területére A földvár területén jelenleg a falu görög katolikus és református temploma, valamint a temetője található. A közelben, a közelmúlt hőseire a falu emléket, kopjafákat állított.
A szállásra visszavezető úton már nem lehetett kihagyni, a híres ladmóci sajátos ízű "vörös vizű" forrást. Hasonlóan megtekintettük a „forrás nélküli” és az egyetlen keleti valóban hajózható folyó, a Bodrognak kikötőjét.
Késő délután szervezői, egyben vendégei is voltunk a borsi görögkatolikus templomban megvalósult koncertnek. A túra résztvevőiből verbuválódott Gaudium régi-zenei együttes koncertjére került sor „Rákóczi és kora zenében, irodalomban” címmel. A rendezvénynek helyet adó és általunk jól ismert Mondok István parókus üdvözölte elsőként a szép számban megjelent hívőket és érdeklődőket. A helyszelleméhez méltó előadás joggal fogta meg a jelenlévőket. A műsorért utólag is köszönet a közreműködő Csető Andrea (narrátor, ének, versek), Homoki Zsolt (lant, reneszánsz furulyák), Németh Imre. (ének, reneszánsz furulyák) művészeknek.
A következő nap, a várható kánikulát kerülve korábban kerekeztünk el Szentes község csodásan szép helyen fekvő, a már 1200-as években épített templomának megtekintésére. Liszkai Gusztáv polgármester, ebben az esetben mint a református egyházközség gondnoka érthető büszkeséggel és szakértelemmel mutatta be az őseink örökségét.
A szakrális építmény többszöri átépítése ellenére is megőrizte az eredeti román kori építészete vonásait. Szentes templomának fakazettás mennyezete 1794-ben készült, a festett karzattal egy időben, és a berendezés többi részével. Erről a tanúskodik a karzaton egy magyar nyelven, kalligrafikus betűkkel felírt vers is. A templom megtekintését Németh Imre és Homoki Zsolt előadása tette felejthetetlenné.
Utunk, a helyiek által „Nagy hegynek” nevezett dombocskát megkerülve vezetett Királyhelmecre. A helyi „régi” temetőben tisztelegtünk az 1968-as társadalmi megmozdulások kiemelkedő, de az utókor által méltatlanul elfeledett egyénisége, Tolvaj Bertalan, a szlovák Kormányhivatal Nemzetiségi Titkárságának egykori vezetője sírjánál. Balog József volt polgármester és nyugalmazott tanár idézte fel emlékét. A megemlékezést Németh Imre a hely szelleméhez illő éneke tette méltóságteljessé.
A királyhelmeci Majláth József Múzeumban, Pakosta Andrea igazgató asszony volt kedves vendéglátónk. Az épületben sokáig a Tisza-szabályozó Víztársulat működött, most mindaz a tárgyi és szellemi hagyatékot őrzi, ami valaha a régiónak fontos volt, és ami nélkül mindannyian szegényebbek lennénk. A Bodrogközt bemutató film megtekintése után mi is megtekinthettük a múzeum állandó és időszaki, általunk is ismert festők kiállításait. Hasonlóan megismerkedhettünk a Majláth József munkásságát is bemutató részt.
A vissza vezető út első állomáshelye a Kisgéresben található, a szovjet lágerekbe elhurcolt bodrogközi, Ung-vidéki, Abaúj-Torna megyei és gömöri magyar áldozatok emlékműve volt. Furik Csaba polgármester, valamikori kerékpártúrás szinte minden kerekezőt régi ismerősként üdvözölt. A múlt fájdalmai mellett már a jelenkor fenyegetései, iskoláink megfogyatkozása lett a beszélgetés központi témája.
Miután a hőmérő mutatója átlépte 35 Celsiu fokot. Ennek ennek ellenére, egy rövid nagykövesdi megálló, és Varga Ervin kiemelkedő néptáncos, koreográfus emléktáblája előtti tisztelgés után folytatódott a kerekezés. A hőség és megtett közel közel 60 km ellenére a túrások nagy része vállalta a bodrogszerdahelyi kitérőt. A községben megismerhették ,az egyetlen köztéri 38-as emlékművet és a felújított Vécsey kastélyt. Rövid megemlékezés hangzott el, a valamikor itt, a Vécsey családnál működő és politikai szárnyait bontogató Kossuth Lajosról. A bátrabbak még „elugrottak” a közeli Bodrogszögbe, a Felvidék legalacsonyabban található templomához és földrajzi pontjához is. /94,3m tengerszint magasság/.
Este vetítéssel összekötött több mint órás előadás valósult meg, a 80 éve történt tragédiáról, az elsősorban az ország keleti régióit érintő a szovjet lágerekbe elhurcolt elsősorban magyar férfiak sorsáról.
A szombati napon, a 30-40 már tagot számláló kerékpáros csapatnak, a valamikori kerékpártúrás barátunk, a kistárkányi Tarr Ferdinánd református lelkész volt a vezetője. Az államhatárt képező, ún. „hajózható” Ronyva patak átlépése után, az újhelyi református parókia adott otthont a kerékpároknak. Innen már gyalog idult el a csapat, a Sátoraljaújhely felett magasodó Szár-hegy (345 m) tetején álló Szent István-kápolnához.. A Szár-hegyre vezető út két oldalán a tizennégy stáció képezi a Magyar Kálváriát.
A Szár-hegy fennsíkján a kápolna csodálatos környezetben helyezkedik el. Az itt található reliefen látható, amikor Szent István felajánlja a koronát Máriának, Magyarország patrónájának. A kápolna mögötti sziklákról fenséges kilátás nyílott a környékre. A Szár-hegy tetején a kápolnával szemközt áll a 100. Országzászló építménye. A gyalogló túrások legnagyobb meglepetésre kiderült, hogy egyesek, hozzá kell tenni elektromos kerékpárokkal, sikeresen felbicikliztek a csúcsra.
A hegyről a Kálvária stációit követve szerpentinezünk lefelé a város irányába. A szerpentinút végétől parádés kilátás nyílik a városra. A Sátoros-hegyek két tagja, a Szár-hegy és a Vár-hegy között 700 m hosszú függőhíd, a Nemzeti Összetartozás Hídja feszül. A világ egyik leghosszabb gyalogoskötélhídján önmagában is élmény volt végigmenni. Útban lefelé a túrázók többsége át is ment rajta Igaz volt olyan résztvevő is, aki bevallotta, hogy ha tudja, hogy ezen a hídon vissza is kell jönni, akkor valószínűleg még a lábát sem teszi rá.
Már a városban összegeztük, hogy összesen 6 km hegyre kapaszkodás alatt 218 m-t gyalogoltunk fölfelé hegyre.
A rövid pihenő után, az addig autókkal zsúfolt fő és mellékutakon megtett kilométerek után, felüdülésnek tűnt a városban sajátosan kialakított és a Széphalomra vezető már gyönyörűen kiépített kerékpáros út.
A többen visszatérők voltak, a Széphalom városrészben található Magyar Nyelv Múzeumának, melyet szerintük sohasem lehet megunni. A közeli parkban található, a nyelvújítás vezéralakja tiszteletére felállított Kazinczy Ferenc Emlékcsarnok is. Az emlékhelyet és a Kazinczy-család sírkertjét a magyar irodalom és történelem kedvelői zarándokhelyként tisztelik.
Itt található Kazinczy Ferenc fia, a tizenötödik aradi vértanúként emlegetett Kazinczy Lajos emlékműve. A „kegyelemből”golyó általi halálbüntetésre ítélt honvédtiszt utolsó szavai ezek voltak: „Isten, ne hagyd el szerencsétlen hazámat!”
Este a Tokaj kincseivel való ismerkedéssel telt. A szőlőskei Pándi Tibor pincészete, borai megismerése közepette a Tokaj, Szőlőske történelme és jelene, borászat, szőlőművelés, megélhetés a szülőföldünkön, minőségi termékek előállítása és értékesítése témájú beszélgetés, előadás kötötte le a résztvevőket. És utána joggal idézhettük a Himnusz sorait:
„Tokaj szőlővesszein
Nektárt csepegtettél.”
Vasárnap, a meteorológiai előrejelzések csapadékos időjárást jeleztek. S valóban körbe-körbe csak sötét esőfelhőket lehetett látni. Fedett helyet az eredetileg is a programba betervezett sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeum meglátogatása jelentett. A klasszicista stílusú épület először a Zempléni Casino Társaságnak adott otthont, majd 1849-től városházaként működött. Jelenleg a település egy fontos kulturális és tudományos központjaként működik.
Kiállításai a zempléni régió és a város történetét mutatja be rendhagyó módon, méghozzá úgy, hogy kiemel egy-egy fontos emléket, eseményt a múltból. A kiállítás a reformkortól a rendszerváltásig foglalja össze a város történetét érdekes párbeszédeken, emlékeken tárgyakon keresztül.
Zempléni tájak természeti értékei címmel kiállítást tekinthettünk meg, amely bemutatta, hogy mennyire fontos az a természeti természeti közeg, ahol élünk. A kiállítás rendezői igyekeztek ezeket a természeti értékeket a zempléniek szemszögéből bemutatni, mint a saját otthonukat.
A Sárospatakra vezető további útvonal, már kényelmesre kiépített kerékpáros utakon vezetett. De aki erre igyekezett, az már zuhogó esőknek is kitette magát.
Utólag értékelve, a zempléni hegyek, a Bodrogköz folyói, síkságai, bozótosai, kulturális és történelmi emlékei, a határ mindkét oldalán lakó magyar nyelvű emberek vendégszeretete mind olyan sajátos és megkapó hangulatot árasztanak, melyet csak kerékpáron lehet érzékelni.
A végletekben mozgó időjárás miatt sok érdeklődőnek nem volt bátorsága eljönni, pedig az égiek kegyelmükbe fogadták a túrázókat és végig jó idő volt. A tikkasztó kánikulát és az utolsó napi esőket leszámítva is beleszámítva, a honismereti túrát szerencse kísérte. A túra legfiatalabb résztvevője 10 éves, az egyik legidősebb, a túrán hetvenesét ünneplő pszichológus hölgy volt.
Köteles László túraszervező szerint, gyakran még az érdeklődő emberek sem ismerik a közvetlen környezetükben lévő értékeket. Pedig ezek megismerése és átörökítése az utánunk jövő nemzedékeknek, mindannyiunk feladata. A honismereti rendezvény küldetése egyben, hogy a történelmi hazájuk értékei iránt érdeklődő résztvevők,egy értelmes, érdeklődő, véleményeket szabódon cserélő társaságban legyenek és közösségként ismerjék meg történelmi szülőföldünket.
(Forrás: Szilágyi László)
