Összeütközött négy személygépkocsi az M1-es autópályán Hegyeshalom térségében, Ausztria felé vasárnap délelőtt.
A menetet vezető teherautó mellett a "Tudod kit szeress? Akit akarsz!" feliratú molinót vitték, amelyen a Párbeszéd logója is látható volt.
A biztonságot csak úgy tudjuk biztosítani, ha ha tiszteljük egymás nyelvhasználatát, kultúráját, hagyományait, identitását.
Tudunk saját magunk szabadon dönteni arról, hogyan szeretnénk élni - erősítette meg a miniszter.
Élményekkel gyarapodnak, magyarságukban megerősödnek.
Személyeskedéstől sem mentes, parázs hangulat jellemezte a ma7 médiacsalád gombaszögi sajtóvitáját.
Novák Katalin emlékeztetett arra, hogy a januárban elindított program azoknak a legalább egy gyermeket váró vagy nevelő családoknak nyújt segítséget, akiknek már van saját otthonuk és azt szeretnék korszerűsíteni, szépíteni, felújítani.
Kórházban 67 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 9-en vannak lélegeztetőgépen.
A Trianoni döntés óta eltelt százegy esztendő, hogy az őshonos nemzeti kisebbségek helyzetét megnyugtatóan rendezzék az utódállamokban.
Átadták Az utazó magazin szavazása alapján 2020 legjobb turisztikai szolgáltatóinak járó díjakat.
Az elhunytak száma 30 020, és 744 714 ember tekinthető gyógyultnak.
Öt menekülő moldovai embercsempészt és negyvenhárom határsértőt fogtak el a rendőrök Magyarországon
Miközben sokan az „Orbán-rezsim” utolsó koporsószögét látják a Pegasus-ügyben, három nappal a cikk megjelenése után még mindig rengeteg a kérdés, válaszból viszont mintha egyre kevesebb volna.
Orbán Viktor kihangsúlyozta, Brüsszel az elmúlt hetekben egyértelműen megtámadta Magyarországot a gyermekvédelmi törvény miatt.
Kórházban 76 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 10-en vannak lélegeztetőgépen.
A vírus delta mutánsa több európai országban erősen terjed, ezért arra kérnek mindenkit, hogy oltassa be magát.
"Az Európai Bizottság hamarosan megjelenő új jogállamisági jelentését nem szabad ideológiai célokra használni, azzal a tagállamokat zsarolni nem lehet."
Öt kamion és egy személyautó karambolozott.
Komáromban találkozott Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter V4-es kollégáival.
Az ötéves börtönbüntetésüket töltő székelyföldi férfiakat várhatóan még a hétfői nap folyamán szabadon bocsátják a feketehalmi börtönből.
Kórházban 76 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 11-en vannak lélegeztetőgépen.
A szóvivő elmondta, hogy vasárnap 175 tűzoltói beavatkozásra volt szükség.
Átadták a fertődi Esterházy-kastély csaknem kétmilliárd forintból felújított nyugati szárnyát.
Romániában március óta először ismét emelkedett az egy hét alatt azonosított koronavírus-fertőzöttek száma.