2021. július 22., 17:16

Vincze Loránt Sátoraljaújhelyen mondott köszönetet Magyarországnak

A Kárpát-medencei Nyári Szabadegyetem nyitónapján Vincze Loránt EP-képviselő, a FUEN elnöke személyesen Varga Judit igazságügyi miniszternek mondott köszönetet, amiért Magyarország belépett abba a perbe, amelyet a Minority SafePack kezdeményezői indítottak az Európai Unió Törvényszékén az Európai Bizottság döntésének semmissé nyilvánításáért. Az RMDSZ politikusa Sátoraljaújhelyen azt is bejelentette, hogy egyelőre két tagállam – Szlovákia és Görögország – szállt be a Bizottság oldalán a semmisségi eljárásba.

Vincze Lóránt

A Tusványos pótlását szolgáló rendezvény első panelbeszélgetésének meghívottjaként Varga Judit igazságügyi miniszter, Bocskor Andrea EP-képviselő és Zakariás Zoltán parlamenti képviselő társaságában vitatta meg Vincze Loránt a nemzeti kisebbségvédelem lehetőségeit és kihívásait a Kárpát-medencében és Európában, Sándor Krisztina moderálásával.

Az erdélyi EP-képviselő elmondta: egy dologra biztosan nem volt elég a Trianoni döntés óta eltelt százegy esztendő, hogy az őshonos nemzeti kisebbségek helyzetét megnyugtatóan rendezzék az utódállamokban, és hozzátette: “Brüsszelben senkinek nem életcélja, hogy az őshonos közösségeknek rossz legyen, mi csak járulékos áldozatai vagyunk annak az uniformizáló kultúrforradalomnak, amelyben a nyugat-európai elit identitások nélküli, egyszínű Európát szeretne.

A közvélemény rendszerint akkor figyel fel, akkor történik érdemi változás, ha valami rendkívüli történik, mint a Black Lives Matter mozgalom esetében. De az európai kisebbségi közösségek nem akarnak konfliktusokat kirobbantani, nem akarják, hogy ezért figyeljen rájuk Európa, mi a tárgyalóasztalnál, a jogszabályi keretek között, civilizáltan mondjuk el a követeléseinket”.

Az előadáson kritizálta az Európai Bizottságot, amely a jogállamiság letéteményesének vallja magát, de gyakorlatilag mazsolázik a kisebbségek között: egyesek esetében akkor is kezdeményező szerepet vállal, ha ez nem tartozna kompetenciájába, de az őshonos kisebbségek esetében ezt nem hajlandó megtenni.

A panelbeszélgetés következtetéseként Vincze megfogalmazta, hogy a küzdelmet folytatni kell otthon és az európai színtéren, amelyhez most leghamarabb az Európa Tanács magyar elnöksége teremt új keretet és lehetőséget.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.