Az amerikai kormány százmillió adag Pfizer/BioNTech-vakcinát rendelt, ami 50 millió ember számára elegendő mennyiség.
Ez az első eset a 2020-as amerikai elnökválasztással kapcsolatban, hogy egészen a szövetségi legfelsőbb bíróságig vittek egy keresetet.
Az elnök egyebek közt azért kifogásolja a törvénytervezetet, mert az korlátozná az amerikai csapatkivonásokat Németországból és Afganisztánból.
Ez az első alkalom a novemberi elnökválasztás óta, hogy Trump kampányrendezvényen vesz részt.
A felvételeken jól látható, hogy a megfigyelők távozása után egy nő voksokkal teli bőröndöket húz elő az asztal alól.
A világon a legtöbb fertőzöttet és halálos áldozatot az Egyesült Államokból jelentették.
Kerülni kell a képzelet szülte és túlzó állítások kivizsgálását.
A hitelesítés nyomán egyébként eggyel több szenátort delegálhat a demokrata párt a szenátusba a republikánusok rovására.
A hálaadáshoz kapcsolódó utazások és családlátogatások következtében nagy valószínűséggel jelentősen súlyosbodni fog a járványhelyzet.
Trump: Messze megnyertem Pennsylvaniát, talán még annál is többel, mint ami valaha kiderül.
Joe Biden hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok „készen áll a világ vezetésére".
A bejelentés után Joe Biden közleményben hangsúlyozta, hogy olyan csapatra van szüksége, amely már az első napon készen áll a munkára.
Az amerikai televíziók tudósításai zsúfolt légikikötőkről számoltak be.
Trump kampánycsapata bejelentette, hogy megfellebbezi az ítéletet, így az ügy reményük szerint gyorsan akár az amerikai legfelsőbb bíróságig is eljuthat.
A számlálóbizottságok többször is leszögezték, nem találtak égbekiáltó szabálytalanságot.
Egy felmérés szerint az amerikaiak 68 százaléka úgy gondolja, hogy a választásokat meg lehet „bundázni”.
A közösségi médiában október óta számtalan felvétel kering, amelyek segítségével összevethető, hogy milyen volt Biden frizurája „azelőtt”, és milyen 1987 után.
Félelmetes, hogy mennyire hasonlít a Husákék bukása előtti, a totális csődből való menekülésre a még több szocializmust jelszava, a mai földrészünk krízisére válaszolt még több Európát szlogen.
Nemcsak a lelkiismereti szabadságot, hanem a szólás szabadságát is növekvő mértékben fenyegeti veszély.
Egy bonmot szerint: Trump megnyerte a választást, Biden a szavazatszámlálást.
A makacskodás inkább 2024-re szól már.
A kongresszus republikánus tagjai közül eddig csak ketten - Mitt Romney Utah és Susan Collins Maine állam szenátora - gratulált Joe Bidennek, Donald Trump demokrata párti kihívójának.
Az elnök jogászai feltételezett választási szabálytalanságokra hivatkoznak.
Irán kész tárgyalásokat kezdeni az Egyesült Államokkal, amennyiben az új kormány ismét csatlakozik a felmondott nukleáris megállapodáshoz.