A kérdőjelek hete

A legkomolyabb kérdésre, az új amerikai elnök személyére szerettünk volna választ kapni. Kaptunk is. Joe Biden győzelme és a választás tisztasága ugyanakkor kétségeket ébresztett nemcsak Amerikában, de szerte a világon.

A választás sok mindenre rámutatott, ami az amerikai választási rendszert illeti, az aránytalanságra, arra, hogy ki lehet zárni az egyik párt képviselőit a számlálásból, arra, hogy a számolás befejezése előtt is el lehet menni egyet aludni, a levélszavazatokban rejlő kockázatokról, az urnazárás után beérkező többezres szavazatszámról, az itt-ott kidobott szavazatokról. Ebből még Lukasenko is tanulhatna.

Nagy kérdőjel, hogy a nagy választási bizonytalanság ellenére az amerikai tőzsdéken a részvények meredeken emelkedtek, és magukkal húzták a világ többi tőzsdéjét is. A befektetők azt látták, hogy tulajdonképpen mindegy, ki az amerikai elnök, a járvány kisebb gazdasági károkat okoz, mint tavasszal, és úgyis folytatódik a hosszú, 11 éves emelkedő tendencia. Maximum abban volt különbség, hogy a percről percre érkező hírek alapján a zöld- vagy az olajrészvényeket vegyék. Persze ebbe belesegít a felgyülemlett szabadon lévő pénzmennyiség, ami részben köszönhető a koronavírus-válságra adott válaszként, a jegybankok és az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed példátlan méretű pénzkibocsátásainak.

A valódi kérdőjel az, hogy ez a választás, majd várhatóan az azt követő tiltakozási hullám mennyire rengeti meg az USA államiságát, gazdaságát és egyben a világban betöltött vezető szerepét.

Kína gunyorosan nyilatkozik az USA választási rendszeréről, az oroszok már amerikai polgárháborúról vizionálnak, Irán pedig megvonta a jogot Amerikától, hogy a világ csendőrét játssza.

A nagyok mellett viszont okkal bizonytalanok a kisebb államok, akik eddig a fennálló erőegyensúlyra hagyatkoztak. Hogy a világban lévő gazdasági bizonytalanság tovább növekedjen, arra a belpolitikai feszültségek fanatikus megnyilvánulása mellett még ott van az amerikai állam súlyos eladósodottsága, amit kezelni kellene. Tehát várhatóan bárki lesz is az elnök, komoly problémahalmazzal találja szembe magát, és nagy valószínűséggel nem fogja lebontani a Trump által bevezetett protekcionista védővámokat.

Az Európai Unió inkább kivár, bár több európai országban (elsősorban a liberálisabbakban) a kurzusváltásban bíznak, csak abban értenek egyet, hogy a bizonytalanság okozza a legnagyobb kárt.

Mindenesetre Európában is tudatosul, hogy a Kínával szemben felállított védővámok fennmaradnak, és az európai termékekre kivetett milliárdokra rúgó vámok sem változnak.

Tulajdonképp most ébrednek rá az európai döntéshozók, hogy Amerika felrúgta az évtizedes stratégiai együttműködést, és Európát a konkurensének tekinti. Persze kérdés, hogy ki rúgta fel, hiszen Matolcsy jegybankelnök véleményét osztva, Európa maga jelentkezett be Amerika konkurenseként, mikor az euróját azzal a nem titkolt szándékkal vezette be, hogy világpénzfunkciót is betöltsön, azaz a dollár konkurensévé váljon. 

Tény, hogy Európa a 2008-as válság óta nincs igazán jó passzban. A világban betöltött gazdasági szerepe csökken, nem tudott a világ innovációs nagyhatalmává válni, gazdasága alig bővül.

Mindezt még megfejeli megoldhatatlan problémaként a migráció, aminek halálos hatásairól sajnos a múlt héten is kaphattunk példákat.

Kilátástalan ideológiai vitákat folytat a liberális, Európai Egyesült Államokat vizionáló oldal és a keresztény-konzervatív alapokon a nemzetállamok erősödését remélő gondolat.

Félelmetes, hogy mennyire hasonlít a Husákék bukása előtti, a totális csődből való menekülésre a még több szocializmust jelszava, a mai földrészünk krízisére válaszolt még több Európát szlogen.

Ennek jegyében be is zengték a múlt héten, hogy előzetes egyezség született az EP és az uniós tanács (reálisan a német elnökséget képviselő államtitkár) között a jogállamisági eljárásról. Arról az eszközről, amellyel bármely renitens kormányt meg lehetne büntetni, ha ezentúl a jogállamisági feltételekhez kötnék az uniós pénzeket. Arról, hogy ez az eszköz politikai, hiszen nincsenek általános kritériumai a jogállamiságnak, hogy ez mennyire van összhangban az érvényes szerződésekkel, szóljanak a politológusok. A megegyezés, bár a liberális sajtó üdvözölte, túl sokat nem ér, sőt komoly károkat okozhat. Ezzel újranyitották az országvezetők nyári megállapodását, ami megfelelt a magyar és a lengyel érdekeknek (hiszen ők vannak a célkeresztben).

A magyarok és a lengyelek már előre jelezték, hogy nem ratifikálnak olyan alkut, amely a már létező hetes cikkely szerinti eljárás mellé – az uniós szerződésekkel ellentétes módon – megteremti egy újabb jogállamisági mechanizmus lehetőségét.

A tanácsban a jogállamisági rendelet elfogadásához elég a minősített többség, de a keretköltségvetés és a mentőalap elfogadásához már egyhangú döntés szükséges. Sőt, mivel a mentőcsomag egyben a tagállamok befizetésének emelésével is jár, a tagországok parlamenti döntése is áthúzhatja a gazdasági mentőcsomag elindítását. Innentől lehet ideológiai vitákat folytatni, de mindez azzal jár, hogy az európai gazdaságok megmentéséhez használatos kifizetések folyósítása jócskán csúszhat.

És akkor elérkeztünk Szlovákiába, ahol a liberális sajtó üdvözölte a Mateusz Morawieckire és főleg Orbán Viktorra méretezett politikai bunkósbotot. Miközben nem nekik, hanem a mediterrán országok mellett éppen Szlovákiának van a legnagyobb szüksége a mentőcsomag gyors elindítására, hiszen az eurós Szlovákiának nincs nagy pénzügyi mozgástere.

Bár a múlt heti hírek Európára kisebb visszaesést jósoltak, mint tavasszal, a várt visszapattanás helyett egy elhúzódó visszakapaszkodás várható. Meglátjuk, mi lesz. Megoldás, vagy elhúzódó politikai viták. Mindenesetre a szlovák kormány gőz-erővel készül az EU-alapok merítésére. Muszáj, mert egyelőre más lehetőségünk nem igazán mutatkozik a válságból való kilábalásra.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2020/46. számában.