Elutasították a Trump-csapat keresetét Pennsylvaniában
Egy pennsylvaniai fellebbviteli bíróság határozottan elutasította Donald Trump amerikai elnök jogászainak perkeresetét, amely arra irányult, hogy megakadályozzák Joe Biden győztessé nyilvánítását az államban. Trump azonban már egy lépéssel előrébb jár, és a kudarc helyett a georgiai szenátori választások fontosságát hangsúlyozza, hogy megőrizzék a Szenátus republikánus többségét.
A három bíróból álló pennsylvaniai testület pénteken úgy ítélte meg, hogy a választási eredmények felülvizsgálati ügye megalapozatlan. Ezt azzal indokolták, hogy Trump jogászcsapata nem hozott fel bizonyítékokat.
Rudy Giuliani, a jogászcsapat vezetője, New York egykori polgármestere tagadta a bíróság állítását, azzal védekezve, hogy választási megfigyelők eskü alatt tett nyilatkozatai állnak rendelkezésükre. A vallomások szerint a levélszavazatokat „feljavították”, azaz pótolták a szavazók aláírását,valamint a megfigyelőktől megtagadták, hogy tanúskodjanak a szavazatszámlálás során.
- idézi Guilianit a Newsmax hírportál.
– osztotta meg véleményét Trump a Twitter-bejegyzésében.
Az amerikai elnök egy másik posztjában arra buzdítja támogatóit, hogy védjék meg a republikánusok többségét a Szenátusban Kelly Loeffler és David Perdue támogatásával a január 5-i szenátori választáson Georgiában.
Trump támogatói ugyanis választási bojkottot terveznek, mivel feldühödtek azon, hogy államuk republikánus párti képviselői nem támogatják az elnököt a szavazatok újraszámlálása során, és így az államban még mindig Joe Biden vezet körülbelül 12 ezer szavazattal.
– reagált a bojkottra Trump a Twitteren, utalva arra is, hogy gyűlést szervez december 5-re Georgiába.
Az elnök szorosan figyeli a versenyt, miközben a demokraták azon munkálkodnak, hogy megragadják a Szenátus irányítását. Georgiában január ötödikén rendezik meg a szenátusi választás második körét, miután az elsőn egyik jelölt sem szerezte meg a többséget. A voksolás a Szenátus többségéről is dönteni fog.