Megdöntötte a világrekordot az űrrepülések összesített időtartamában Oleg Kononyenko.
Elhunyt 95 éves korában Frank Borman amerikai űrhajós, a Holdat elsőként legénységgel megkerülő Apollo-8 űrmisszió parancsnoka.
Elhunyt 81 éves korában Miroslaw Hermaszewski, az első és eddig egyetlen lengyel űrhajós egy varsói kórházban.
Ez a kulcs a Vénuszra, a Marsra, a Jupiterre és a mélyűri bolygókra irányuló nagyszabású tudományos küldetésekhez.
Az űrhajós amerikai együttműködéssel fog eljutni a Nemzetközi Űrállomásra, ahol magyar fejlesztésű eszközökkel folytathat kísérleteket.
Farkas Bertalan szerint az emberiség fejlődését két meghatározó elem vitte mindig előbbre. A verseny és a kíváncsiság.
Nem vagyunk egyedül a világegyetemben.
Fél év leforgása alatt ez volt az ötödik kísérleti repülése az űrhajónak.
Nevét egy 2,4 kilométeres kráter őrzi a Holdon.
A tervek szerint a kínai űrállomás 2022-re készülhet el.Az állandó űrállomás kiépítése mellett a kínai űrkutatási program részeként jelenleg zajlik egy kínai Mars-misszió is.
Sikeresen visszatért a Földre Kína újrahasznosítható kísérleti űrhajója
A Boeing űrjárművét azért tervezték, hogy az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) asztronautáit a jövőben az ISS-re szállítsa.