Fél évszázadon át rettegésben élt.
A Blue Origin repüléseit 2022-ben egy baleset nyomán állították le, amikor a hordozórakétánál fellépő rendellenesség következtében megsemmisült, ugyanakkor maga a kapszula az ejtőernyője segítségével biztonságban földet ért.
Texasban több száz embert kellett járművekből és otthonokból kimenteni a folyamatos esőzések miatt kialakult árvizekben a hétvégén.
A tűzoltók szombaton is dolgoztak Texas állam eddigi legnagyobb bozóttüzének oltásán, hatodik napja próbálják megfékezni a lángokat.
Texas állam ugyanazon értékek mellett áll ki, mint Magyarország - jelentette ki Novák Katalin köztársasági elnök csütörtökön Austinban.
Egyelőre nem tudják, hogy a lövöldöző milyen kapcsolatban állhatott az áldozatokkal.
A tűz következtében a raktárépület, ahol a pirotechnikai eszközöket tárolták, teljesen leégett.
Az anyagi kár is tetemes.
Öt szomszédja lelövésével gyanúsított férfi után kutatnak a hatóságok az Egyesült Államok Texas államában.
Hogy miért dördültek el a fegyverek, az még nem derült ki.
Erős földrengés rázta meg Texas nyugati részének gyéren lakott, sivatagos régióját szerdán - közölte az amerikai Országos Meteorológiai Szolgálat.
Buszokkal és már repülőkkel is utaztatott illegális bevándorlókat a floridai és a texasi kormányzó az Egyesült Államok déli határvárosaiból a keleti parti településekre csütörtökön.
A történtek nyomán a környező iskolákat lezárták.
A koronavírus-járvány miatt bevezetett kitoloncolási szabályozás teszi lehetővé az eljárást.
Szakértők szerint Joe Biden hivatalba lépése óta több olyan kormányzati intézkedés is született, amely arra ösztönözte a közép-amerikai bevándorlókat, hogy elinduljanak az Egyesült Államok felé.
A múlt üzenete a mai magyaroknak.
Minden baba egyévesnél fiatalabb, nem tudni, hogy fertőződhettek meg.
A floridai merénylet elkövetője az al-Kaida nevű terrorszervezettel állt szoros kapcsolatban.
Vajon miért szálltak fel?
Sorozatgyilkos határőr.
Súlyos ítélet.