2022. február 24-én Oroszország támadást indított Ukrajna ellen.
Változna a háború menete?
Blinken szerint Moszkva egyelőre nem mutatja a jelét annak, hogy komoly tárgyalásokba szeretne kezdeni.
A beszámoló szerint Zelenszkij a zárt ajtók mögött zajló megbeszélésen légvédelmi rendszereket kért az EU-tagállamoktól.
A miniszter emlékeztetett arra, hogy a koronavírus-járvány idején is így volt, Magyarország nem várt a nyugati vakcinákra, hanem megvette a keletieket
Az elnök elmondta, a becsült havi 3-4 milliárd eurót az EU mellett, az unió amerikai barátai és pénzügyi intézetek biztosítanák.
Moszkva átértékeli az együttműködést az ENSZ-főtitkárral, ha a világszervezet szakértőket küld Ukrajnába.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint az orosz erők aláaknázták a dél-ukrajnai Herszon megyében lévő kahovkai vízierőművet és hamis zászlós műveletben terrorcselekményre készülnek.
Az iráni külügyminiszter csütörtökön elutasította az Európai Uniónak azt az állítását, hogy Irán rakétákat és drónokat küldött volna Oroszországnak.
Az ukrán elnök szerint a hídon történt robbanás mögött az orosz hadsereg és a biztonsági szolgálatok közötti belső rivalizálás állhat.
Légiriadót rendeltek el csütörtökön Ukrajna egész területén.
Felülvizsgálja Oroszország-politikáját a Németországot kormányzó koalíció vezető ereje, a Német Szociáldemokrata Párt.
Vlagyimir Putyin orosz elnök bejelentette szerdán, hogy hadiállapotot vezet be azon a négy ukrajnai területen, amelyet Oroszország szeptember végén egyoldalúan a területéhez csatolt.
A Wagner orosz magánhadsereg védelmi vonalat kíván építeni a kelet-ukrajnai Luhanszk megye orosz ellenőrzés alatt álló térségében.
Megkezdődött a civilek szervezett áttelepítése szerdán az oroszok által megszállt ukrajnai Herszon megyében a Dnyeper jobb partjáról a folyó bal (keleti) partjára Herszon város kikötőjéből.
Az Izraelben élő biztonságpolitikai szakemberrel készített videósorozatunk újabb epizódját nyújtjuk át most nagy szeretettel nézőinknek.
Az Egyesült Államok "agresszív, gyakorlati" lépésekkel fogja megnehezíteni az iráni drónok és rakéták eladását Oroszországnak.
Főleg tartós élelmiszerekre van szükség, például olajra, száraztésztára, hús- és halkonzervre, lisztre, illetve félkész termékekre, például instant levesre, instant tésztára.
Oroszország Észak-Koreától milliószám vásárolt tüzérségi lövedékeket és rakétákat.
Peszkov arra az újságírói kérdésre válaszolt így, hogy a régiók Moszkva nukleáris ernyője alatt állnak-e.
Újabb fogolycserét hajtott végre az ukrán és az orosz oldal, ezúttal 108 ukrán nő szabadult ki orosz fogságból.
Nemcsak ember nélküli repülőeszközökkel, hanem rakétákkal is ellátja Oroszországot Irán amerikai hírszerzési források szerint.
Folyamatosan monitorozzák a háttérsugárzási helyzetet Szlovákiában.
Három robbanás is hallatszott Kijevben hétfő reggel, egy héttel az ukrán fővárost ért legutóbbi orosz légicsapások után.
Február óta eddig már több mint tíz orosz üzletember hunyt el rejtélyes körülmények között. A Vladimir Putyinnal szoros kapcsolatot ápoló oligarchák szinte egytől-egyig az orosz olaj- és energetikai ipar nagyágyúinak számítottak.