"A világ helyzete soha nem volt még ilyen rossz".
A orosz-ukrán háború kitörése óta 428 240 személy érkezett Szlovákiába. Átmeneti menedéket 76 093 igénylő kapott.
Több mint 3100 ukrajnai menekültet részesítettek orvosi ellátásban.
Jelenleg tárgyalnak a menekültek ellátásával kapcsolatos kiadások rendezéséről.
Heger megdöbbentőnek tartja, hogy a saját nemzetével szemben ennyi rosszindulat és gyűlölet szorulhat egy háromszoros miniszterelnökbe.
A háború kezdete óta mintegy négy millió ember menekült el Ukrajnából.
Attól tart, hogy az oroszok blokkolni és lőni fogják a menekülési útvonalakat.
Az Európai Unió jelenlegi költségvetési keretét Lengyelország nagymértékben felhasználta, így ezen belül nem rendelkezik olyan tartalékkal, amelyet át lehetne irányítani a menekültek befogadására.
A menekültválsággal kapcsolatos kiadásokat vissza kellene téríteni, az esetleges nem elszámolható költségek fedezeteként pedig az adományokat is fel lehetne használni.
Maximum 10 napig tartózkodnának a tornatermekben, ez idő alatt keresnénk nekik megfelelő átmeneti szállást munkásszállókban, kollégiumokban, egészségügyi vagy kultúrközpontokban.
A tervezett rendelkezés segítséget nyújt azoknak a kiskorúaknak, akik szülők nélkül érkeztek Szlovákiába.
Tárgyalások folynak az ukrán hrivnya átváltásáról is.
Nagyszombat megye is segít a menekültek elhelyezésében.
Ideiglenes védelem, menedékjog... Mi jár a Szlovákiába menekülőknek?
Akár napi 20 ezer menekült is érkezhet, amire fel kell készülni.
Sok jó ember fogott össze a menekültekért a Csallóközben is.
A menekülő családok sok esetben egyetlen bőrönddel távoztak a hazájukból.
"Ez az egymillió emberi tragédia, egymillió otthonából a háború miatt száműzött ember"
Zömmel diákok és gyermekes anyák érkeztek.
A WizzAir légitársaság szolgálatba állított több nagyobb repülőgépet és kiegészítő járatot, hogy segítse a hazájukat elhagyni kényszerülőket.
Egy nap eseményei 10 pontban.
Sokan különféle okokból órákig, akár napokig az állomáson maradnak.
Nagy részük továbbmegy rokonaihoz, de sokan teljes bizonytalanságban vannak a jövőt illetően.
Románia nem számít nagyméretű menekültáradatra az ukrán válság kapcsán, de felkészültek arra, hogy egy fegyveres konfliktus esetén akár félmilliónál is több menekült érkezik az országba.