Felverték az ingatlanok árát.
Magyarország összhangban a közös EU-s állásponttal nem ismeri el az ukrajnai régiók Oroszország általi annexióját.
Az Euractiv körkérdést intézett a szlovák EP-képviselőkhöz, támogatják-e vagy sem, hogy Magyarországot az egyébként minden EU-s jogszabály szerint járó támogatások visszatartásával büntesse az Európai Bizottság. A legjobb válaszokból szemezgetünk.
Mikor elégelik meg a választók a kormány hibáit?
Zuzana Čaputová köztársasági elnök pénteken az elnöki palotában fogadja Novák Katalin magyar köztársasági elnököt, aki első hivatalos látogatására érkezik Szlovákiába.
A kohéziós program három részére vonatkozó pénzek 65 százalékát tartanák vissza, ami nem aprópénz, 7,5 milliárd euróról beszélünk.
Zoran Milanovic horvát államfő szerdán bírálta az Európai Bizottság azon javaslatát, hogy függesszék fel a Magyarországnak szánt uniós források egy részének a kifizetését.
Brüsszel ígéretével szemben az Oroszországra kivetett szankciók nem hozták el az ukrajnai háború végét, s az sem igaz, hogy ezek a szankciók jobban fájnak Oroszországnak, mint Európának.
Varga Judit: Nem áll fenn a veszélye, hogy Magyarországól az EU pénzeket vonna meg.
Bár a 7 napos és 1 hónapos matricák ára jelentősen megnő, a magyar állampolgárok által előszeretettel vásárolt éves és 365 napos matrica ára alig emelkedik.
A lengyel külügy szerint az Európai Bizottság (EB) mesterkélt érvekkel támasztja alá a jogállamisági feltételrendszer alkalmazását Magyarországgal szemben, Brüsszel valódi célja a magyar kormány leváltása.
Előrelépésnek tartja az Európai Bizottság vasárnapi, Magyarországot érintő döntését a Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter.
Lengyelország határozottan ellenezni fogja, hogy az európai intézmények megfosszák Magyarországot az uniós forrásoktól - jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök vasárnap.
Azt, hogy miként szavazunk, majd abban a pillanatban döntjük el, amikor már tudjuk, mi a magyar fél végleges ajánlata! - közölte Eduard Heger.
A bizottság azt javasolja, hogy függesszék fel a magyar kohéziós program három részére vonatkozó pénzek 65 százalékát, mintegy 7,5 milliárd eurót.
Novák Katalin: „Mi Magyarországon kimondjuk, hogy a gyermekekben látjuk a jövőt, a fogantatástól kezdve védjük az emberi életet, és később sem engedjük el a gyermeket nevelő szülők kezét“.
Gulyás Gergely: a kormány meghosszabbítja a benzin- és az élelmiszerárstopot.
Menczer: Magyarország mindig a kölcsönös tisztelet talaján állva építette a külpolitikáját, ami természetesen így van Kína esetében is.
Az Európai Bizottság a jogállamiság helyzetével kapcsolatos aggályok tekintetében "nem tud pozitív fejleményekről beszámolni" Magyarországgal kapcsolatban.
A "szokásjog" szerint Magyarországot elmarasztaló EP-képviselők felszólása mellett voltak olyanok is, akik kiálltak Budapest és a magyar kormány mellett.
A költségvetésért felelős biztos azt javasolta az Európai Bizottságnak, hogy a Magyarországnak járó pénzek egy részét tartsák vissza
A háború és a szankciók miatt attól kell tartani, hogy nem lesz elég energia Európában - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten.
Az ID-frakció indítványa alternatívát vázol fel a jogállamiság ideológiai alapon, saját elképzelések szerint meghatározott definíciójával szemben.