2022. szeptember 20., 15:52

Az igazságügyi miniszter meggyőződése, hogy az EU nem von el pénzeket Magyarországtól

Magyarországtól eddig sem vontak meg semmilyen forrást, az Európai Bizottság vasárnapi, a jogállamisági eljárás keretében hozott döntése értelmében sem áll fent ennek a veszélye - hangsúlyozta az igazságügyi miniszter Brüsszelben kedden.

Varga Judit
Fotó: Facebook / Varga Judit

Varga Judit az általános ügyek tanácsának ülésére érkezve nemzetközi újságíróknak nyilatkozva közölte:

hosszan elhúzódó ideológiai ellentétek akadályozta időszakot követően intenzív, építő jellegű, megoldásorientált és előremutató tárgyalások folynak az Európai Bizottsággal,

amelynek eredményeképpen Magyarország tizenhét intézkedési javaslatot tett le az asztalra.

A magyar intézkedések alkalmasak arra, hogy az Európai Bizottságnak a feltételességi eljárás keretében hangoztatott aggályait orvosolják - húzta alá.

A magyar intézkedések - melyeket az igazságügyi miniszter modellértékűeknek nevezett - egyebek mellett korrupcióellenes fellépést erősítő, és a közbeszerzések átláthatóságát segítő jogszabályok, valamint bizonyos összeférhetetlenségi szabályrendszerek javítására fókuszálnak.

Az Európai Bizottság értékelése szerint a magyar jogszabályi javaslatok mind-mind alkalmasak arra, hogy minden szakmai kérdésben megfelelő válaszokat adjanak

- fogalmazott.

Varga Judit az uniós költségvetés védelmét szolgáló általános feltételrendszerről szóló rendelet keretében zajló eljárásra utalva hangsúlyozta, a jogállamot, az unió pénzügyi érdekeit is csak jogszabályok mentén szabad védeni.

Jelen állás szerint az Európai Bizottság és az Európai Unió Tanácsa is megoldásorientált,

egyedül az Európai Parlament szeretne a „probléma része” maradni - mondta.

Kérdésre válaszolva közölte: Magyarország meg kívánja őrizni a szavazások uniós alapszerződések szerinti egyhangúságát, nem támogatja annak megváltoztatását. Ezzel szemben a tagállamok közötti konszenzusos megoldásokra kíván összpontosítani.

Varga Judit bátornak nevezte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök kiállását Magyarország mellett,

amely szerint a varsói kormány ellenez mindenfajta Magyarországnak járó pénzelvonást. A lengyel miniszterelnök szavai bizonyítják a sokévszázados lengyel-magyar egység meglétét - tette hozzá az igazságügyi miniszter.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.