Előzetes intézkedést adott ki a Pozsonyi Járási Hivatal, mely megtiltja az ivóvízforrást potenciálisan veszélyeztető tevékenységet a somorjai ivóvízforrás környékén.
Bő egy hét után már iható a csapvíz Galántán – tájékoztatott honlapján az önkormányzat.
Harminchat óra kell a közegészségügynek ahhoz, hogy kielemezze a galántai víz minőségét.
Több százezer ember maradt elérhető ivóvízellátás nélkül Dél-Ukrajnában a Nova Kahovka-i duzzasztógátat ért támadás nyomán.
Egy jogi vita miatt több háztartásban leállították az ivóvizet egy mátyusföldi községben.
A világ lakosai 26 százalékának nincs tiszta ivóvize, 46 százalékának nincs hozzáférése WC-hez egy friss ENSZ-jelentés szerint.
A Losonci járás településeinek a többségében nincs vezetékes ivóvíz.
A legutóbbi vizsgálatok eredményei alapján Vágsellye hat artézi kútja közül kettőnek a vize nem iható.
Boris Kollár szerint az államnak minél gyorsabban meg kell szabnia az energiaárak felső határát, még akkor is, ha ehhez a megszokottól eltérő intézkedésekre lesz szükség.
Csütörtök estétől nincs ivóvíz a Komárom szomszédságában levő településen.
Tikkasztó hőség van. Amikor elindultam otthonról, a hőmérő 32 fokot mutatott. A terepjáró hatalmas porfelhőt kavar a dűlőúton
Az ivóvízhiány miatt 12 községben rendkívüli helyzet van érvényben, közölte a belügyminisztérium sajtóosztálya.
Bár a városi vízgazdálkodási és csatornázási művek sejtik, hogy az említett utcában melyik az a 3-4 ingatlan, amely egyikéből a kúti vizet visszavezették a vezetékes hálózatba, szennyezve a rendszert, meg van kötve a kezük, hogy az esetet kiderítsék.
Lapunk 7-ik számában olvashattunk arról, hogy a Szövetség képviselői sajtótájékoztatót tartottak a Csallóköz csatornázási gondjaival kapcsolatban.
Húszmillió eurós beruházás kezdődik a mikrorégióban.
Ahol megszűnt az ivóvízellátás, hóléből főznek, amíg van mit. Háborús hétköznapok az ostromlott ukrán városokban...
Hosszú évek után elmozdulni látszik a vereknyei hulladéklerakó ügye.
Ha már sikerül megoldani egy problémát, rögtön felveti a fejét egy másik.
Pályázni jogosultak azok a helyi önkormányzatok, amelyek befizették a tagsági díjat.
A berendezés egyelőre próbaüzemben működik, várják a vízminták levételének laborvizsgálatát – május 3-án érkeznek a nyitrai vízművektől.
Eddig csaknem 12 ezer euró gyűlt össze a speciális szűrőberendezéshez szükséges költségekből.
A patonyréti eset olyan példaértékű összefogást eredményezett, amilyet rég tapasztalt meg a csallóközi ember.
A hiba elhárításán dolgoznak, azonban Komárom városában, Izsán, Paton, Marcelházán, Dunaradványon és Dunamocson átmenetileg szünetel a vízellátàs.
Közép-Európa legnagyobb ivóvízkincse, mely a Csallóköz alatt található, nagyobb veszélyben van, mint eddig gondoltuk.