Még ki sem hűlt a szék Pellegrini után.
Ha kíváncsi az államfőválasztás második, döntő fordulójának minden részletére, tartson velünk és kövesse folyamatosan frissülő hírfolyamunkat!
Az Ivan Korčok vezette külügyminisztérium kezdeményezésére 2021-ben Szlovákia beszállt a Minority SafePackről szóló perbe, de nem a kisebbségek, hanem az Európai Bizottság oldalán.
Pellegrini nem egy amerikai szolga, mint Korčok - mondta Robert Fico.
Szinte ugyanaz a kormánykoalíció váltotta le, amelyik kinevezte.
MKP-s politikusokat kérdeztünk a párt júliusi tisztújító közgyűlése előtt.
Magyar szemmel a búcsúzó esztendő a himnusztörvény botrányos elfogadása és az EP-választás letaglózó eredménye miatt marad leginkább emlékezetes.
A kalózok gazdasági téren inkább jobbra, a szociális szféra terén pedig inkább balra húznak.
November végén hosszas egyezkedések után lezárultak a választási jelölőlisták.