Ivan Korčok esete(i) a magyarokkal
Ha a magyarellenes vagy a magyargyűlölő jelzőt halljuk, automatikusan az agresszív kifejezésekkel kampányoló egykori szlovák nemzeti párti vezető, Ján Slota vagy a pozsonyi Slovan soviniszta rigmusokat kántáló szurkolói jutnak az eszünkbe.
A sort folytathatnánk a vasútállomások részegeivel, vagy a villamoson kéretlenül beszólókkal; de hogyan viszonyuljunk azokhoz, akik a magyarellenességet és a magyargyűlöletet a maguk intelligens módján művelik és úgy juttatják kifejezésre, hogy abból valós következmények származnak? Nem ordítanak, nem köpködnek vagy pofozkodnak, ténykedésük nem egyéneket, hanem a teljes közösséget érintik. A közelmúlt eseményeit vizsgálva, sajnos ebből a megközelítésből is megrajzolhatjuk Ivan Korčok egykori diplomata és külügyminiszter, jelenleg köztársaságielnök-jelölt portréját.
Előre is sajnálkozásunkat fejezzük ki amiatt, hogy hosszú a lajstrom és változatos, akárcsak egy ünnepi svédasztal, amelybe azt sem tudjuk, hol kezdjünk bele. Témakör, időrend vagy fontosság alapján taglaljuk-e a történteket? Nézzünk előbb két kishalat, majd három cápát.
A 2020-ban kormányt alakító koalíció egyik pártja, a liberálisok (SaS) Ivan Korčokot jelölték külügyminiszternek, egyik államtitkárának pedig Martin Klust (SaS). Korčok vélhetően tudta, hogy a pozsonyi parlament európai ügyekkel foglalkozó bizottságának alelnökeként Martin Klus 2019-ben miképpen magyarázta a Krím-félszigeten kialakult helyzetet a Csallóközt véve összehasonlítási alapul: A helyzet olyan, „mintha Szlovákia 'örökké magyar' déli részén valaki az ottani többség kitalált védelme érdekében inváziót hajtana végre felségjel nélküli egyenruhákban; sebtében 'népszavazást' írna ki a 'felszabadítók' ágyúi tövében; majd ezek után úgy tenne, hogy minden a legnagyobb rendben van. És még akadna néhány együgyű, aki a propaganda hatására ezt nemcsak igaznak fogná fel, de még Dunaszerdahelyre vagy Komáromba is elmenne riportot készíteni a végre eljött jó életről.“
Robert Fico kormányának külügyi államtitkáraként csak hallgatott, amikor a kormányfő „mocskos, szlovákellenes prostituáltaknak“ nevezte az újságírókat. Várjunk tehát mi is nyolc évet, mint az újságírók? És 2032-ben talán majd arról számolhatunk be, hogy Korčok belátta, nagy hiba volt Klus államtitkárt szabadjára engedni?
Ivan Korčok kezdeményezésére egy szemet gyönyörködtető kiadvány jelent meg a Szlovák Nemzeti Galéria gondozásában. A külügy által támogatott album bevallott célja, hogy afféle kulturális ügynökként, vizuális atlaszként vonzó képet mutasson Szlovákiáról. A kiadványt külföldi delegációknak, vendégeknek szánták, illetve arra, hogy protokollajándékként mindig kéznél legyen az ország nagykövetségein.
A 416 oldalon egyszer jelenik meg a „magyar” szó a következő kontextusban: „Hlinka Szlovák Néppártját és csatlós szervezeteit, akárcsak a német és a magyar kisebbség politikai pártjait a felkelés terültén betiltották.” Ahogy látjuk tehát, Beneš elnök dekrétumainak egész népcsoportokat megbélyegző szelleme a 21. századi hivatalos kulturális kiadványba is zavartalanul beszivárog.
A Termőföld Magántőkealap létrehozásával a magyar állam, a kelet-közép-európai régióban termőföld vásárlásával szerette volna megteremti a magyarországi mezőgazdasági vállalkozások nemzetközi terjeszkedésének alapjait. Ez az egy elképzelés is elég volt arra, hogy rávilágítson a tényre, a pozsonyi kormány mintha nem tudatosította volna, hogy Szlovákia már második évtizede az Európai Unió tagja. Szijjártó Péter magyar külügyminiszter pozsonyi látogatásakor ugyanis a szlovák fél hangosan kifogásolta a mezőgazdasági vállalkozásokat segítő, s vélhetően szlovákiai földvásárlásoknál is támogatólag fellépni szándékozó Termőföld Magántőkealap létrehozásának tervezetét.
Egyebek mellett erre szolgál a dán állam, s azon belül is az Ipari, Kereskedelmi és Pénzügyminisztérium által működtetett Eksport Krediten Fond (EKF). Ami, akár tetszik, akár nem, az Európai Unió legalapvetőbb céljával összhangban levő tevékenység, és vélhetően Dánián kívül más országok is hasonlóképpen cselekednek. Korčok, akkor még a Fico-kormány külügyi államtitkáraként, Facebook-profilján számol be a találkozó tényéről, azt azonban semmilyen kritikus hanggal nem illeti.
Ezt több mint egymillió aláíró (köztük 70 ezren a Felvidékről), illetve az Európai Parlament meggyőző többsége is támogatta, az Európai Bizottság azonban elutasította, s ezért a kezdeményezői pert indítottak a luxemburgi székhelyű Európai Bíróságnál az Európai Bizottság ellen. Szlovákia európai bírósági képviselőjétől a MAGYAR7 úgy értesült, hogy a Korčok vezette külügyminisztérium nyomatékosan kérte, hogy Szlovákia az Európai Bizottságot támogatva avatkozzon be az induló perbe. Ezt Szlovákián kívül még egyetlen állam, Görögország tette meg.
Hab a tortán, hogy Szlovákia már korábban is volt hasonló pozícióban, amikor a Székely Nemzeti Tanács által indított európai polgári kezdeményezést vették célba. Ennek lényege, hogy a régiók uniós támogatásakor vegyék figyelembe azok nemzeti jellegét, sajátosságait. Szlovákia ekkor is az ellenzők oldalán állt. Igaz, akkor, 2016-ban Ivan Korčok „csak” államtitkár volt a külügyi tárcánál.
Amikor a 2020-ban felálló új kormány programjába Gyimesi György parlamenti képviselő bedolgozta a kisebbségek jogállásáról szóló törvény ígéretét, úgy tűnt, harminc évvel a rendszerváltozás után megszülethet az egységes, mindenre kiterjedő törvény a nemzeti közösségek jogállásáról. A törvényjavaslatot Bukovszky László kisebbségi kormánybiztos hivatala el is készítette, ám a tárcaközi egyeztetés során az Ivan Korčok vezette külügy alapvető, elvi kifogásokat fogalmazott meg. Ezt, immár az elnökjelölti kampánykörútján Korčok előbb azzal magyarázta, hogy a tárca kimaradt az előkészítés folyamatából, de aztán színt vallott a komáromi Matica székházban azzal a felkiáltással, hogy „a törvénytervezet még a kisebbségi kollektív jogokat is bevezette volna”!
A fentiekben csak azokról a megnyilvánulásokról adtunk áttekintést, amelyekkel hetilapunkban, illetve a ma7.sk portálon foglalkoztunk. Nem böngésztünk tehát különböző beszámolókat és feljegyzéseket, csak felsoroltuk, ami volt, s attól tartunk, ez így sem kevés. Tegyük hozzá, a szerkesztőségben úgy véljük, jön majd ajánlat Ivan Korčoktól a szlovákiai magyarság címére, hogy szavazatainkért cserébe mit lesz hajlandó átértékelni a mostani álláspontján, amely szerint a nemzeti közösségek Szlovákiában az elvárható szint feletti jogokat élveznek. Amikor ez az írás nyomtatásban megjelenik, éppen tíz nap választ el bennünket a köztársaságielnök-választás első fordulójától. Az esélyek mostani állása szerint lesz második forduló, így Ivan Korčoknak akár még ideje is maradna arra, hogy elmagyarázza, miért is kellene egy szlovákiai magyarnak rá szavaznia?
