Danko azt szeretné, ha a közmédia kötelezően közvetítene folklórrendezvényeket, regionális és sporteseményeket.
Ausztriában rohamosan nő a szamárköhögéses betegek száma.
Peter Pellegrini államfő pénteken Kassán kijelentette, a Szlovák Televízióról és Rádióról (STVR) szóló törvény kapcsán tisztán a jogszabály szövegéből fog kiindulni, a módosítást kísérő indulatok kizárásával.
Az államtitkár szerint az Eduard Heger vezette kormány lépése alkotmányellenes volt, és több szerződést is megszegett.
Pénteken jelentős mennyiségű szaharai homokot hoznak a légáramlatok Közép-Európába.
Folytatódik a forró kánikula.
Telefonon érkezett bejelentés pénteken a rendőrséghez arról, hogy bombát helyeztek el az összes bíróságon az országban.
Mit várhat a mély árkokkal szabdalt szlovákiai társadalom az új államfőtől, és miképpen tekinthetünk a most kezdődő elnöki ciklus elé felvidéki magyarként?
A jelenlevő 78 képviselő közül mindannyian megszavazták a törvényt, az ellenzék nem vett részt a szavazáson.
Az RTVS néhány alkalmazottja június 10-én, hétfőn többórás sztrájkkal tiltakozott a bejelentett változtatások ellen.
Ha most nem toborozunk új nővéreket, akik az idősebbek helyébe lépnek, akkor összeomolhat a rendszer.
A miniszter szerint volt járvány.
A késelésre tegnap 15:00 óra tájban, Holešovice városrészben került sor.
A javaslatról szóló vitát 12 órára korlátozták.
Besztercebánya megye céljairól is tanácskozott szerdán Ondrej Lunter megyeelnök és Peter Pellegrini az államfő első hivatalos vidéki útján.
A kormány 2 142 353 eurót különített el a Rimaszombati járás, valamint a szomszédos Poltári járás egyes önkormányzatainak projektjeire.
Ha júniusban tartották volna a parlamenti választást, azt a Smer (24,2%) nyerte volna meg a PS (21,6%) és Hlas (14,5%) előtt.
A kormány miniszterei zárt ülésen a régió társadalmi és gazdasági helyzetéről tárgyalnak.
Elsősorban azokról a kérdésekről beszéltek, amelyekben elmélyíthető a kétoldalú együttműködés.
Határozott irányváltásra van szükség a pártban, aminek a személyi cserék mellett, egy hosszútávú stratégia kidolgozásával és az aktivistahálózat újjáépítésével kell elkezdődnie.
Nem kerül be a büntetőjogba a Szlovák Köztársaság szimbólumai és az Európai Unió szimbólumai gyalázásának bűncselekménye.
A házszabály szerint az írásban bejelentkezőknek maximum 20 perces felszólalásuk lehet, a vezérszónokoknak félórás.
A komáromi városi és Nyitra megyei képviselő közösségi oldalán közzétett videóüzenetében az EU-választáson elért, mindössze 3,8%-os eredményt tartja sokkolónak.
Az elutasított törvényjavaslat szerint az iskolának előre tájékoztatnia kellett volna a szülőket a szexuális neveléssel kapcsolatos órákról, a módszertanról, a célokról és a tananyagról.