Pártfőnök: jó lenne, ha egy ideig az új miniszter, Kamil Šaško mellett maradna, és átadná neki a feladatokat.
Olyan egészségügyi dolgozó nyújthat elsősegélyt, aki csak képzéssel rendelkezik.
Benne volt a levegőben Zuzana Dolinková egészségügyi miniszter távozásának a lehetősége, így csak némi politikai gyúelegyre volt szükség ahhoz, hogy ez be is következzen.
Az elvben a gyerekek védelmét célzó szabályozás az internetes kommunikáció kötelező és szinte teljes körű átvizsgálását is magával hozhatja.
Petícióval tiltakozik a Magyar Szövetség a vágsellyei gyermekügyelet felszámolása ellen.
Peter Pellegrini köztársasági elnök kinevezte az új egészségügyi minisztert, Kamil Šaškót (Hlas-SD).
Államtitkárból tárcavezető.
Megújult a Fórum Kisebbségkutató Intézet által működtetett https://digitalisemlekezet.eu/ című honlap.
A bírák szerint nem teljesültek annak feltételei, hogy terrorista cselekményként vizsgálják a Robert Fico elleni merényletet. A bíróság véleményének azonban nincs jogi kényszerítő hatása, vagyis a minősítést nem kell megváltoztatni.
Idén és jövőre 2,5%-kal nőhet a szlovák gazdaság a Szlovák Nemzeti Bank szerdán ismertetett előrejelzése szerint.
Matúš Šutaj Eštok, a Hlas-SD elnöke Kamil Šaškót javasolta az egészségügyi miniszter posztjára Robert Fico (Smer-SD) kormányfőnek. Šutaj Eštok ezt a közösségi hálón jelentette be.
Az SNS szerint a miniszter egyéves hivatalban léte alatt egyetlen megoldási javaslattal sem állt elő.
Nem szabad túlterhelni a lakosságot az áremeléssel?
Egy nagy közös döntésre van szükség a migrációs politika terén - mutatott rá Orbán Viktor.
Két héten belül 50 millió eurót folyósít az önkormányzatoknak a kormány, továbbá 20 millió euró összegű hiteltartozást is elengednek.
Kedden benyújtotta lemondását Zuzana Dolinková egészségügyi miniszter. Peter Pellegrini azt addig nem fogadja el, amíg nem nevezik meg utódját.
Ne írja alá a konszolidációs csomagot, hanem küldje vissza a parlamentbe újratárgyalásra – kéri a Magyar Szövetség az államfőt.
Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter (Hlas-SD) új intézkedéseket tervez a gyermekek védelme érdekében az iskolákban.
Szlovákia feltételek nélkül támogatja Ukrajna EU-csatlakozását, nem fog akadályokat gördíteni a csatlakozási tárgyalások elé – jelentette ki az ukrán és a szlovák kormány Ungvár melletti együttes ülése előtt Robert Fico (Smer-SD) kormányfő.
A védett barnamedvék kilövésének engedélyezési folyamata jelentősen felgyorsulhat a tragédia nyomán.
A Pozsonyi Egyetemi Kórház elhatárolódott Peter Kotlár (SNS) COVID-19-járványkezelési kormánybiztostól, és felszólította az embereket, ne higgyék el az állításait, amelyeknek nincs semmilyen tudományos alapjuk.
A szlovák kormányfő, Robert Fico és ukrán kollégája, Denisz Smihal a két ország közös tevékenységeinek körét tekinti át.
Személycserék, konszolidációs csomag, egészségügy.
A miniszter keresi a tragédia felelőseit.