Esterházy János szellemi hagyatéka összeköti a felvidéki és a kárpátalji magyarokat

Beregszászon, a Pásztor Ferenc Közösségi és Zarándokházban adott elő a felvidéki származású mártírgróf, Isten szolgája Esterházy János életútjáról, küldetéséről és szellemi hagyatékának jelentőségéről Molnár Imre történész. Az előadás szervezője a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ), illetve a 10 éve létrejött beregszászi KÉSZ.

Molnár Imre jelképesnek nevezte, hogy a Pásztor Ferenc Közösségi és Zarándokházban tarthatja az előadását, hisz épp Pásztor Ferenc volt az, aki 1933 elején Beregszászban fogadta Esterházy Jánost – aki e vidéknek is parlamenti képviselője volt, s itteni körútja során a Vérke-parti városba is ellátogatott –, s mindketten mártírhalált haltak. Itt most lélekben újra találkozhatnak, mondta.

A történész felidézte, hogy a felvidéki politikus az 1933-as nagy árvíz idején országos gyűjtést szervezett Tiszaújlak megsegítésére, s a 280 ezer koronát személyesen hozta el – valószínűleg ma is áll még néhány ház, melyet abból az összegből építettek anno.

Molnár Imre előadását annak a Zsigmond Dezső-dokumentumfilmnek a levetítésével kezdte. Ebben a mártírpolitikus lánya, Esterházy Malfatti Alice „mesél”. A sok szép és lélekmelengető gyermekkori emlék mellett igencsak megrázó képeket elevenít fel a család hányatott sorsáról. A háború után a családot kitelepítették, mindenüket elveszítették, nagy szegénységben és megpróbáltatások közepette éltek. Maga Alice is börtönbe került, sokat éhezett, szenvedett, míg végül egy focicsapatot szállító busz hátsó ülése alá rejtőzve sikerült külföldre menekülnie. Később férjével, Gioacchino Malfatti báróval, a Szuverén Máltai Lovagrend diplomatájával folytatott küzdelmet édesapja rehabilitása ügyében.

Bár letartóztatása előtt, a fogság idején többször is felajánlották neki a menekülés lehetőségét, ő a szülőföldjéért, a népéért való szolgálatot választotta, ami a szabadság helyett a rabságot jelentette. A hosszú ideig tartó kínzások után a soha el nem követett bűnök elismerésének aláírásával is a családját mentette. Ő a fogságban sem magáért, hanem népéért, szeretteiért, sőt ellenségeiért, a béke embereként a nemzetek közötti megbékélésért imádkozott. Hitte, ha a szenvedésnek célt adunk, akkor a szenvedés eszközzé válik a cél eléréséhez.

Esterházy mélységesen szerette népét és személyesen ismerte az Istent. Senkiben nincs nagyobb szeretet annál, mint aki életét adja övéiért, ahogy a János evangéliumában olvassuk. És ő ilyen volt. Ez a kettős – népe és Isten iránti – szeretet adta meg neki, hogy a legnagyobb megpróbáltatásokat is kibírja. Az Úr kezébe tette életét, átadta magát Jézusnak, így nyugodtan várta sorsát. Ki tudta mondani: jó az, amit Isten akar. 

-  zárta előadását Molnár Imre. Sok a szenvedésünk, sok a megpróbáltatásunk ma is, de vannak példaképeink, akikből erőt meríthetünk saját keresztünk hordozásához.

Az idén 35. születésnapját ünneplő magyarországi Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ), illetve a 10 éve létrejött beregszászi KÉSZ (BKÉSZ) megalakulásakor egy Böjte Csaba-gondolatot választott mottójául: „A gondokat, a nehézségeket, a sötétséget látva nem siránkoznunk kell és szidni a világot, hanem fényt kell gyújtanunk. Olyan példaképeket kell keresnünk, akik személyes életükkel utat tudnak mutatni”.

A BKÉSZ és Magyarország Beregszászi Konzulátusa ennek jegyében ezúttal dr. Molnár Imre Esterházy-kutatót hívta meg, aki nagyívű előadásában a felvidéki mártírpolitikus példaértékű életútját mutatta be az érdeklődő közönségnek. Az esten részt vett Bacskai József, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának főkonzulja, dr. Gyebnár István és Buczkó István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzuljai, Zán Fábián Sándor református püspök, Csonka Ákos, az NSKI munkatársa, valamint római katolikus papok és hívek.

Írásunkat a Kárpátinfo hetilap nyomán szemléztük.