Ez lesz az első szlovák miniszterelnöki látogatás Brazíliában és a dél-amerikai régióban.
Peter Pellegrini államfő aláírta a 2025-ös állami költségvetési törvényt.
A haltenyésztők szövetsége köszönetet mond mindenkinek, akik nem dőlnek be a félrevezetésnek és idén is a hagyományos karácsonyi halfogyasztás mellett döntenek.
Körülbelül 150 millió euróba kerülne a 12 darab modernizált harci Blackhawk helikopter megvásárlása – jelentette ki pénteken Robert Kaliňák.
Kamil Šaško (Hlas-SD) egészségügyi miniszter szerint jelenleg nincs semmilyen komoly ok, hogy tömegesen mondjanak fel a kórházi orvosok.
A pozsonyi I.városi bíróság házi őrizetet rendelt el a korábban őrizetbe vett két egykori nyomozó ellen.
Súlyos közlekedési baleset történt szerdán az 571-es úton Dobóca község közelében a Rimaszombati járásban.
Az ENSZ Kisebbségi Fórumán elmondott beszédét követően kérdeztük a kisebbségi jogvédőt, hogyan lehet aktuálissá tenni a felvidéki magyarság autonómiájának ügyét.
A korábbi miniszterelnök a régi formában.
Segítsünk a rászorulókon.
Tomáš Drucker (Hlas-SD) oktatási miniszter is bízik benne, hogy Šaškónak sikerül megállapodnia az orvosokkal.
Gyorsan megtalálták.
Az a céljuk, hogy az egészségügyi dolgozóknak és a betegeknek is jobb körülményeket teremtsenek.
Az ülés megnyitására már a múlt héten és ezen a héten is több sikertelen próbálkozást tettek.
A miniszter legfőbb célja megőrizni a békét az ágazatban és megtartani az orvosokat.
Kedden délelőtt egy névtelen telefonáló a 158-as segélyhívó számon közölte, hogy felgyújtja magát az elnöki palota előtti Hodža téren.
Kedden reggel második próbálkozásra sem sikerült megnyitni a belügyminiszter leváltásáról szóló rendkívüli parlamenti ülést, határozatképtelen volt a törvényhozás.
Főleg az öt évnél fiatalabb gyerekek között terjedt a betegség.
A sofőr azt állította, hogy vezetés előtt a lelkésszel együtt misebort ivott.
A rendőrök nyugalomra és türelemre intenek.
Robert Fico kormányfő szerint a parlament kedden képes lesz jóváhagyni a jövő évi költségvetés tervezetét, és az ellenzéki szavazatok nélkül is határozatképes lesz
A baleset okát még nem tisztázta a rendőrség.
A belső ellenőrzés nyomozója a mai napon őrizetbe vette a már megszűnt NAKA két korábbi tagját.
A szlovákok 85 százaléka elégedett az életével. A szlovák lakosság többsége (62 százalék) azonban elégedetlen a demokrácia állapotával az országban.