A Zsidó kódex kiadása az államfő szerint „hatalmas történelmi csapás volt”.
Eredetileg 50 millió eurót szántak erre a célra.
Büntetőeljárás indul Ladislav Bašternák ellen.
A beterjesztett anyag célja az egészségügyi ellátás kapacitásainak növelése azokban a helyzetekben, amikor a legnagyobb szükség van az egészségügyi dolgozók munkájára.
Krajčí nem örül annak, hogy egyre többen kerülnek kórházba koronavírus-fertőzés gyanújával.
Jozef Tiso Szlovákiája saját polgárait telepítette ki.
Lazítások helyett inkább szigorításokra számíthatunk, ha el akarjuk kerülni a „legrosszabb forgatókönyvet”.
Guniš idén május 15-től tölti be az ügynökség vezérigazgatói pozícióját, ahol Beatrix Galandovát váltotta.
Az illetékes személyek irániak voltak, két felnőtt és két gyermek, akik Romániában kértek menedéket.
Megjelent a Magyar7 legújabb, 37. száma. Keresse az újságárusoknál vagy a postákon.
Rajkánál megnyílik a határ.
Meghalt egy 16 éves lány is, aki túlsúlyos volt és további krónikus betegségben szenvedett.
Forró Krisztián szerint bölcsebb lenne, ha a felvidéki magyarságot közvetlenül foglalkoztató témákkal foglalkoznának az egyesülésre törekvő magyar pártok. Az MKP elnökét kérdeztük.
Az aktuális törvény szerint a lakosok legalább 30 (Pozsony és Kassa esetében 15) százalékának támogatnia kell a településvezetést abban, hogy kitiltsa a játéktermeket.
A Sme rodina elnöke a konkrét pénzösszeget nem akarja megmondani.
Megegyezett a belügyminisztérium és a siketek szlovákiai érdekvédelmi szervezete, végre kifizetik a jeltolmácsok több hónapos munkáját.
A kormányfő közölte, az európai zsidóság már az azt megelőző időszakban is sokszor volt gúny és megvetés tárgya.
Pénztárcánk bánja, ha elmulasztjuk a regisztrációt.
Andrej Danko és Anton Hrnko pályázik az SNS pártelnöki posztjára; Radovan Baláž volt parlamenti képviselő végül nem indul.
Milan Mazurek parlamenti képviselőnek magyarázatot kell adnia a ruttkai tragédia kapcsán tett bejegyzésére.
A Prágai Legfelsőbb Bíróság elutasította Majský panaszát, rács mögött marad.
A Felvidéken a tízezer forintos ösztöndíjakat a célalap vezetői és a pedagógusok segítségével juttatják el a gyermeküket magyar iskolák első osztályába írató szülőkhöz.
Nem szabadott volna kiszivárognia, ráadásul nem is volt igaz?