Börtönbe kell vonulnia Zoroslav Kollár vállalkozónak, illetve Jarmila Urbancová és David Lindtner korábbi bíráknak.
A kormány tagjai a Szenci járásban lévő Nagyborsán értékelték a tesztelés első napját.
A kormányfő arra figyelmeztet, hogy a "történelem legnagyobb manővere" veszhet kárba, ha a negatívan teszteltek felhagynak az óvatossággal.
Néhány város már közzétett adatokat a tesztelés délelőtti eredményeiről.
A választott járványkezelési stratégiával: a részleges lezárás és a tömeges tesztelés kombinációjával a Matovič-kabinet járatlan úton indult el.
A Tőketerebesi járásban 44, a Komáromi járásban 138, az Érsekújvári járásban tíz, a Lévai járásban pedig egy medikus segít.
Hiába próbálták újraéleszteni a 61 éves férfit
Az elkövetkezendő napokban módosítanak vonatjárataik menetrendjén, és bizonyos járatokat törölnek.
Pénteken (október 30.) 2573 újabb esetben mutatták ki az új típusú koronavírus-fertőzést Szlovákiában.
A kísérlet nem csak járványügyi kihívás, hanem a kormányzat és a hadsereg próbája, vajon képesek lesznek ilyen rövid idő alatt, ennyi embert megmozgató műveletet végrehajtani.
A kormányfő bízik abban, hogy holnap reggelig minden tesztelőcsapat teljes lesz.
A Magyarországról érkező egészségügyi dolgozók a Komáromi, a Lévai, a Nyitrai és Tőketerebesi járásban fognak segíteni.
Hiányoznak az egészségügyi dolgozók és a felszerelések, ráadásul az állam következetlen és homályos kommunikációt folytat.
Újabb tájékoztató és népszerűsítő anyagokat ígért a kisebbségek nyelvén a népszámlálás fontosságáról és menetéről.
Péntek délután minden önkéntest és adminisztratív dolgozót letesztelnek, akik segítenek a tesztelés lebonyolításában.
Minden közigazgatási alkalmazottnak, akinél nem nékülözhetetlen a helyszíni munkavégzés, távmunkában kell dolgoznia.
A negatívra teszteltek ne dőljenek nyugodtan hátra, maradjanak továbbra is elővigyázatosak.
Mintavétel előtt fel kell mutatnunk.
Kotleba a közösségi oldalán jelentette be október 22-én, hogy elkapta a koronavírust.
A miniszterelnök szerint most mindenkinek meg kell mutatnia, hogy a döntő pillanatokban képesek vagyunk összefogni, és akkor sikerülni fog.
A járványról nyilatkozik a postás, a rendőr, a villanyszerelő, a szomszéd, a gázos és a díjbeszedő, a handlé, a szódás és a képkereskedő, a házmester, a fia és a kéményseprő is, miközben a józan gondolatok elvesznek a hangzavarban.
Igor Matovič kormányfővé választása után még arról beszélt, egyáltalán nem lesz szüksége védelemre.
Igor Matovič (OĽANO) kormányfőt arra kérte, hogy csak ott teszteljenek, ahol ez megvalósítható. Továbbra is az önkéntes alapú tesztelést szorgalmazza.