Szerintük erre csak azokban a járásokban van szükség, ahol a fertőzöttek aránya az első körben meghaladta az 1,5 százalékot.
Több ország is közel áll az ún. lockdown-hoz, amiből logikusan következik a korlátozott mobilitás.
Problémaként megmarad, hogy mintegy 25 ezer fertőzöttet nem fedeztünk fel, akik még papírt is kapnak arról, hogy negatívak.
Az egyes önkormányzatok szerint a tesztelésnek esetleg bizonyos északi régiókban lenne értelme.
Összesen106 beteget kezelnek intenzív osztályon és 90 páciens szorul mesterséges lélegeztetésre.
Ha valaki nem tudja ezt bemutatni, az üzemeltető vagy a munkáltató megtilthatja, hogy az illető belépjen az üzemhelyre vagy a munkahelyre.
Hétfőtől változnak az október 24-én életbe lépett kijárási tilalom egyes szabályai.
A hétvégi országos tesztelés véget ért: vasárnap este tíz órakor a mintavételi pontok bezártak.
"Az önkormányzatoknak is meg kell köszönni, hogy megcsinálták! Oké?!" Ezt súgta Krajniak a kormányfőnek a délelőtti sajtótájékoztató előtti percekben.
Mi másra gondolhat ilyenkor az ember, minthogy a karanténba küldött emberek mozgását kívánják megfigyelni.
Čaputová megköszönte a kormány, a hadsereg, a rendőrök és a tűzoltók, valamint az egészségügyi szakemberek munkáját.
Az önkormányzatok országos teszteléssel kapcsolatos valós kiadásait visszafizeti az állam.
A magas fertőzésszámokat mutató dunaszerdahelyi régió valójában arányaiban az országos átlagon felüli eredményeket produkált.
A tömeges fertőzöttségről az antigén-teszt nem ad releváns eredményt, vagy nincsen járvány Szlovákiában. A kettő együtt nem megy - közölte Matúš Šutaj Eštok.
A Vág partján tartott sajtótájékoztatón a kormányfő külön megköszönte Magyarország miniszterelnökének a segítséget.
A szombati és a vasárnap délelőtti tesztelés során 24 olyan polgárral találkoztak, akik pozitív első tesztjük után nem karanténba vonultak, hanem egy másik helyszínen is próbálkoztak a negatív eredmény bebiztosításával.
A vártnál is nagyobb érdeklődés kísérte az országos tesztelés első napját.
A rendőrség arra hívja fel a figyelmet, hogy ma, mindenszentek napján még érvényben van a kijárási tilalom.
Jaroslav Naď, a honvédelmi tárca vezetője a délelőtti sajtótájékoztatón elmondta, több helyen is ellopták a COVID-igazolásokat a tesztállomásokról.
A kormányfő úgy fogalmazott, büszke, hogy nem hagytuk el a süllyedő hajót!
Egy kis odafigyeléssel elkerülhető lett volna az ilyesmi.
A tegnap negatívaknak gratulálunk, a pozitívaknak kitartást, a várakozóknak pedig sok türelmet a mai sorbanálláshoz!
A kormányfő erről szombati sajtótájékoztatóján beszélt.