2020. november 2., 10:30
Frissítve: 2020. nov. 2. 15:04

Az önkormányzatok nagy része nem támogatja az országos tesztelés második fordulóját

A Szlovákiai Városok és Falvak Társulása (ZMOS) inkább amellett teszi le a voksát, hogy ne kerüljön sor az országos koronavírus-tesztelés második fordulójára.

Fotó: Tasr

Ezt hétfőn jelentette ki Branislav Tréger, a ZMOS elnöke, hozzátéve: a tesztelésnek esetleg bizonyos északi régiókban lenne értelme.

A ZMOS kikéri a szakértők véleményét.

A hétfői közlemény rámutat: az anyagi és a pénzügyi forrásokat célirányosabban is ki lehetne aknázni, például a határokon való tesztelésre.

„Még nyilatkozniuk kell a szakembereknek, az egészségügyi dolgozóknak és az epidemiológusoknak, de mi azt javasoljuk, hogy ne kerüljön sor az országos tesztelés második fordulójára, illetve hogy csak ott tartsák meg, ahol feltétlenül szükséges” – mondta Tréger.

A ZMOS elnöke szerint a városok és községek az első forduló alkalmával sikeresen „mozgósítottak”, és segítettek az államnak.

Tréger ugyanakkor rámutatott, az önkormányzatok gyakran zavaros, ellentmondásos, vagy félrevezető információkat kaptak, de az is előfordult, hogy késve tájékoztatták őket.

„Bízunk benne, hogy ha meg is valósul a második forduló, addigra kijavítják azokat a hibákat, amelyek az első forduló során előfordultak” – tette hozzá.

A Szlovákiai Városok és Falvak Társulása (ZMOS) inkább amellett teszi le a voksát, hogy ne kerüljön sor az országos koronavírus-tesztelés második körére. Ezt hétfőn jelentette ki Branislav Tréger, a ZMOS elnöke, hozzátéve: a tesztelésnek legfeljebb bizonyos északi régiókban lenne értelme.

Igor Matovič (OĽANO) kormányfő vasárnap (november 1.) azt nyilatkozta, hogy biztosan sor kerül az országos tesztelés második fordulójára. Kilátásba helyezte ugyanakkor, hogy egy-két járásban nem fognak tesztelni. Hozzáfűzte: erről még egyeztetni fog a szakértőkkel.
 
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.