A Smer azt kérdezné meg az emberektől, egyetértenek-e azzal, hogy a választási ciklust lerövidítsék és az új választásokat legkésőbb 2021. június 30-ig írják ki.
- Drágám, neked mitől ilyen jó a segged? - Nagyon egyszerű, sok munka van benne!
Mind ez idáig Szlovákiában 75 ember halt meg a betegségben, ebből 56-an voltak előrehaladott stádiumban.
Eddig úgy volt, hogy a főügyészjelölt-választásra kedden, december 1-jén kerítenek sort.
Ezúttal három kerületben azonosítottak 200-hoz közeli fertőzött személyt.
Azt állítja, pusztán Zoltán Andruskó tanúvallomása miatt keveredett bele az ügybe, neki Basternák meggyilkolásához semmi köze.
Čaputová szerint minden attól függ, a két ország hajlandó-e olyan utat választani, amely a legkevésbé károsítja a többi tagállamot.
Jövőre nem emelkedik az elektronikus autópálya-matricák ára.
A pénzükért már magyarul is megszólal az állami vállalat?
Szlovákiában továbbra is kedvezőbb a pillanatnyi járványhelyzet, mint a szomszédos országokban, azonban a rövid távú kilátások fokozatosan romlanak.
A megállapodás értelmében a szlovák légierő gépei berepülhetnek Magyarország légterébe, ha egy légtérsértőt üldöznek.
Ezenkívül szó esik a fegyverkezési szerződések fontosságáról, illetve a pusztító és atomfegyverek korlátozásáról, szigorításairól.
Királyi örökség.
Van nyolcmillió tesztje?
Más prioritások.
Az országban továbbra is vészhelyzet van érvényben, ezért a férfit 12-től 25 évig terjedő szabadságvesztésre is elítélhetik.
Újabb végtelen történet.
Mikor kerül pont az ügy végére?
A dokumentumban olyan megoldási javaslatokat állítanak össze, amelyek hatékonyabbá tennék a közrendet és az egészségügyet.
A baleset következményeinek elhárítása érdekében a Zólyom felől Selmecbányára vezető főútvonalat lezárták.
Elsősorban a Murányalja felől vezető útszakaszon okozott problémát a havazás, két autó is az árokba csúszott.
Szép az álmodozás, de túlságosan rideg a valóság.
Újabb 23 személy halt meg a betegségbe.
Nyitra is abban a cipőben jár, mint nagyon sok szlovákiai önkormányzat.