2020. december 1., 12:31

Ha koronavírusról van szó, az emberek már inkább hisznek Sulíknak, mint Matovičnak?!

A trend hetilap megbízásából az AKO közvélemény-kutató ügynökség mérte fel az ország lakosságának véleményét. Hisznek-e még a kormányfőnek? Hányasra értékelnék az egyes tárcavezetők munkáját? Szlovákai rendesen felkészült-e a második hullámra?

Fotó: TASR/AP

Az elmúlt napok, hetek kaotikus intézkedéseit, egymásnak ellentmondó kormányzati nyilatkozatait és koalíciós torzsalkodásait látva nincs is abban semmi meglepő, hogy az ország lakossága úgy érzi, valami félrement a járványkezelésben.

A megkérdezettek hatvan százaléka azt gondolja, Igor Matovič kormánya alábecsülte a járvány második hullámát.

Az AKO által feltett kérdés így hangzott, "Hogyan sikerült felkészülnie a szlovák kormánynak a COVID-19 járvány második hullámára". A válaszadók 31%-a szerint "teljesen alábecsülte", míg 28% úgy vélte, "kissé alulbecsülte" azt.

Ennél kevesebben, 27%-nyian vélik úgy, a kormány "viszonylag jól" kezeli a járvány második hullámát, hét százalékuk mondta azt, egyáltalán nem becsülték alá.

A kutatásból az is kiderül, a közvélemény leginkább a kormányfőt okolja a kialakult, szerintük rosszul kezelt helyzetért.

Tegyük hozzá gyorsan, ebben Igor Matovičnak is megvan a maga felelőssége, függetlenül az általa meghozott intézkedésektől, hiszen a kormányfő gyakorlatilag a járvány elleni küzdelem arca lett. Szinte minden sajtótájékoztatón ő (is) szól az ország lakosaihoz.

Matovič még az egészségügyi miniszterénél, Marek Krajčínál is rosszabb értékelést kapott. A kormányfő a válaszadók 38%-ának egyáltalán nem váltotta be az elvárásait, 23%%-uknak pedig csak "kevéssé". Az egészségügyi tárcavezető hasonló értékei 25-25%. Matovičnál 33, Krajčínál 40 százalék mondta azt, a két politikus munkája "legalább részben" megfelelt elvárásaiknak.

Kiben bízunk?

Az AKO arra is kíváncsi volt, kiben bíznak az emberek, ha a koronavírusról van szó. Hat politikust vettek fel a listára: a kormányfőt, Richard Sulíkot, Marek Krajčít, Jana Bittóová Cigánikovát (ő az SaS politikusaként a parlament egészségügyi bizottságának elnöke), Richard Rašit (a Hlas-SD politikusát, aki civilben sebészorvos), illetve Tomáš Druckert, korábbi egészségügyminisztert.

Az első helyen, messze-messze Richard Sulík végzett. A válaszadók 58%-a mondta azt, bízik benne, ha a járvánnyal kapcsolatos kijelentésekről van szó. Az elutasítottsága is neki a legalacsonyabb, 33% körüli. Ezzel szemben a kormányfőről mindössze az emberek 39%-a mondta azt, megbízható a témában, 55,8%-uk szerint viszont nem. Ezzel a hat politikus közül messze Matovič elutasítottsága a legnagyobb, a második helyen, jócskán lemaradva Richard Raši van, 45%-kal.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.