2020. november 30., 12:35

Tudja mekkora nyugdíjról álmodoznak nálunk az emberek? Mutatjuk!

Szlovákia a nyugdíjak összegének tekintetében igencsak rosszul áll. A havi járadék sokszor nem is elég az idős ember szükségleteink kielégítésére. Kettecskén még csak megélnek valahogy, de megözvegyülés után az életszínvonal bizony jelentősen csökkenhet. Egy szó, mint száz, fényévnyi távolságra vagyunk a svájci vagy akár a német nyugdíjaktól. Álmodozni persze tudunk. Arról is, mennyiből lehet tisztességesen megélni életünk utolsó szakaszában.

nyugdijas-munkavallalas.jpg
Fotó: archívum

1200 euró. Nos, ez az a nyugdíjösszeg, amivel a legtöbben már elégedettek lennének.

Legalábbis ez derül ki a Focus egyik legújabb felmérésből, amit a Partners Alapítvány megrendelésére végzett.

Az álomnyugdíj, a megkérdezettek csaknem kétharmada szerint, több mint 900 euró havonta. Harminckilenc százalékuk 900 és 1300 euró közti nyugdíjnak örülne. De vannak olyanok is, a felmérésben részt vevők negyede, akik még az 1300 eurónál magasabb havi járadékot sem tartanák ördögtől valónak.

Az álomnyugdíj elérhetetlen távolságban van

A rideg valóság ehhez képest lehangoló, hiszen az átlagos nyugdíj nálunk 487 euró. Akinek 600 euró fölötti az időskori járadéka, az már nálunk nem tartozik a szegény nyugdíjas kategóriába…

Ha a polgárok nyugdíjas korukban is meg akarnák tartani az aktív életükben megszokott életszínvonalukat, akkor az átlagbér nagyságának megfelelő összegre volna szükségük, állítja Maroš Ovčiarik, a Partners Investments vezérigazgatója.

A bruttó átlagbér nálunk jelenleg 1 088 euró, és egy átlagember tisztán havonta 833 eurót keres.

A jelenlegi nyugdíjrendszer mellett esélytelen, hogy Szlovákia lakosai belátható időn belül négy számjegyű nyugdíjat kapjanak.

Amit félreraksz, az marad öregségedre

A jövendő nyugdíjasok bruttó bérük 18 százalékát fizetik be a Szociális Biztosítóba nyugdíjbiztosítás címén. Ennek 5 százaléka a 2. pillérbe „vándorol”. Ha valaki önkéntes alapon még a 3. pillérbe is belépett, akkor oda bruttó bére nagyjából 2 százalékát fizeti be.

A szakemberek tehát nem tudnak mást és okosabbat mondani, mint hogy a magasabb nyugdíj elérése érdekében újabb pillérekre, lábakra kellene támaszkodni.

Magyarán, még máshogyan is takarékoskodni kell, félretenni és fialtatni a pénzt. A legtöbben erre rögtön rávágják, mégis miből, amikor a fizetés szinte centre be van osztva? Fiatalkorban, az első munkába lépéssel egyidőben, havi kis összegekkel kell elkezdeni, amiből 40 év alatt szép kis summa kerekedhet. Aki érettebb fejjel kezd spórolni, annak már jóval többet kell félretennie.

Egy dolog egészen biztos, az államtól a mostaninál sokkal magasabb nyugdíjakra a jövőben sem lehet számítani.

Ha lesznek is nyugdíjreformok a jövőben, azok mind csak szépségtapaszként fognak működni, jelentős nyugdíjemelést nem remélhetünk tőlük. Naivitás azt gondolni, hogy pusztán az állami nyugdíjból tisztességes öregkor biztosítható.

Aki tehát nem akar lemondani arról, hogy nyugdíjba vonulása után is a megszokott szinten éljen – autózzon, üdülni vagy éppen kulturális rendezvényekre járjon és ne essen kétségbe, ha mondjuk hirtelen elromlik a mosógép vagy a hűtő – annak addig kell félretennie pénzt, míg dolgozik.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.