Sajtóértesülések szerint a volt rendőrfőkapitány öngyilkosságot kísérelt meg a börtönben.
Ha a kormány tartósan a politikai harcnak rendeli alá a válságkezelést, azzal önmagát bénítja meg.
Az lenne az ideális, ha a szakemberek ajánlásait azonnal politikai döntés követné.
Nehéz helyzetben van a galántai Patria idősek otthona az egyre súlyosbodó járványhelyzet miatt.
Hogy lesz-e kijárási tilalom és meddig volna érvényben, arról a központi válságstáb és a kormány dönt.
A Markíza TV információi szerint Csataj, Dunahidas és Annamajor községek első emberei érintettek az ügyben. Az egyik polgármester tévesnek nevezte a hírt, nem az említett három településről van szó.
A pozsonyi Hodža téren tüntettek Kotleba hívei.
A magyarlakta járásokban is emelkednek az esetszámok.
Figyelmeztetnek a meteorológusok.
Az új fertőzötteknél és az elhunytaknál a 7 napos mozgóátlag elkezdett lefelé kanyarodni és a lélegeztető gépen lévők száma is csökkent az utóbbi napokban.
Mária Kolíková (Za ľudí) igazságügyi miniszter kizárta, hogy más okozta Milan L. sérülését, és hogy megtámadták a volt országos rendőrfőkapitányt.
Robert Fico, a Smer-SD elnöke felszólította az igazságügyi minisztert, tájékoztasson róla, mi történt Milan L. volt rendőrfőkapitánnyal a vizsgálati fogságban.
Túl enyhék és túlságosan elkésettek a héten elfogadott járványügyi intézkedések ahhoz, hogy érdemi változást hozzanak.
Négy szakaszban hajtják végre a vakcina beadását.
Az intézkedés hasonló lesz ahhoz, mint amilyen az egész országra kiterjedő tesztelés előtt volt érvényben.
Zuzana Čaputová köztársasági elnök vasárnap (december 13.) első hivatalos látogatására utazik a Vatikánba.
A politikus kórházi ápolása nem bizonyult sima ügynek, miután barátnői gyakran felkeresték a látogatási tilalom ellenére és emiatt többször konfliktusba keveredtek a kórház személyzetével.
Zuzana Čaputová hétfőn reggel a szlovák Express rádió vendége volt és kritikával illette a kormányt, mert nincs egy átfogó és egységes járványkezelési tervezete.
Hét személy ellen indított büntetőeljárást a rendőrség nyomozója, köztük több Pozsony megyei település polgármestere ellen.
Matovič: Mindannyian nagyon örültünk annak, hogy ezekben a nehéz időkben sikerült feloldani a pénzeszközöket minden európai ország számára.
Vasárnaptól új működtetője lesz a Pozsony-Komárom vasútvonalnak. A RegioJet december 12-én befejezi működését ezen a szakaszon.
A jelölteknek nyilvános meghallgatáson kell részt venniük.
A miniszterelnök-helyettes elmondta, a digitalizációs reformnak 6 alappillére lesz.
Az elnöki palotába meghívott vendégek több száz hasonló sorsú, az ország különböző pontjain élő állampolgárt képviselnek.