Az újjáépítési alappal kapcsolatos megállapodásnak csak győztesei vannak Igor Matovič szerint
Az Európai Unió költségvetésével és az újjáépítési alappal kapcsolatos megállapodás mindenki számára győzelmet jelent, az egyes államok megkaphatják az anyagi támogatást. Ezt Igor Matovič (OĽANO) kormányfő közölte, miután megérkezett az Európai Tanács brüsszeli csúcstalálkozójáról. A klímaváltozás szintén fontos témája volt a találkozónak. A végső megállapodás szerint 55%-kal csökkentik az üvegházhatású gázok kibocsátását.

Matovič megállapította: attól tartott, hogy az egyes vezetők nem fognak tudni megállapodni.
– jegyezte meg a kormányfő. Most már csak be kell mutatni Szlovákia helyreállítási tervét. Ennek előkészítésével kapcsolatban Matovič azt mondta, hogy „tényleg nem kell elkapkodni”.
A csúcstalálkozón a költségvetés mellett a legnagyobb figyelmet a klímaváltozás kérdése kapta. A kormányfő elmondta: Szlovákia és más európai országok vállalták azt a kötelezettséget, hogy 2030-ig 40%-kal csökkentik az üvegházhatású gázok kibocsátását az 1990-es évhez képest. A mostani találkozón sokkal nagyobb mértékű csökkentés elfogadásáról egyeztettek. A végső megállapodás 55%-os csökkentést tartalmaz. A kormányfő azt közölte, hogy a találkozón beszélt arról a szlovákiai petícióról, amely még tovább növelte volna ezt a célt.
– tette hozzá. Elismerte, hogy Szlovákiának évente körülbelül 1 milliárd eurójába fognak kerülni a környezetkímélőbb technológiákba való befektetések. Az EU szerinte így világelső lehet az ökológia területén.
Szerinte az is fontos kérdés, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését milyen módon akarjuk elérni.
– hangsúlyozta.
Matovič arról is tájékoztatott, hogy Törökországgal kapcsolatban szankciók mellett döntöttek. Szerinte szükség lenne arra, hogy tisztességes párbeszédet kezdeményezzenek a török államfővel.
A kormányfő a brexit kapcsán továbbra is bízik a megállapodásban.
Az oltóanyagok EU-n belüli elosztása kapcsán példaértékű együttműködésről beszélt. Hozzátette: ennek egy hónapon belül el kellene kezdődnie.