POZSONY. A Magyar Közösség Pártja november 25-i elnökségi ülésén kiértékelte a megyei választások eredményeit, amelyek alapján úgy határozott, hogy saját köztársasági elnökjelöltet állít.
CSACA. Függőséget okozó szer hatása alatt elkövetett veszélyeztetés miatt 5 ezer euró pénzbírságra ítélte és 16 hónapig eltiltotta a gépjárművezetéstől kedden a csacai járásbíróság Ján Slotát, a Szlovák Nemzeti Párt idén tavasszal ittas vezetésen ért elnökét.
POZSONY. A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség vizsgálótisztje első alkalommal gyanúsított meg valakit szavazatvásárlás bűntette miatt.
RÉVKOMÁROM. A révkomáromi rendőrök egy 59 éves naszvadi férfit azzal gyanúsítottak meg, hogy szexuálisan molesztálta saját, 10 éves autista fiát.
POZSONY. Az elkövetkező napokban sor kerül a Magyar Közösség Pártja kerületi tanácsainak üléseire. Itt eldől, hogy mit igényel majd a magyar párt a megyei közgyűlésekben.
POZSONY. A kormány emberi jogi és kisebbségi tanácsának több tagja ma aggodalmát fejezte ki, amiért Miroslav Kusý professzor kénytelen volt távozni a testületből.
JOLSVA. A Besztercebányai Önkormányzati Kerület újonnan megválasztott elnökének első szolgálati útja a Nagyrőcei járásba, Jolsvára vezet majd. Kotleba szerint az ottani polgármester segítségért kiállt, de szavát eddig senki nem hallotta meg.
POZSONY. A Pozsonyi I. Járásbíróság ismét elnapolta Eleonóra Mojsejová közismert vállalkozó büntetőperét.
POZSONY. Az Európai Zsidó Kongresszus vezetője reagált Marián Kotleba megyei választásokon aratott győzelmére. Felszólította Brüsszelt, helyezze törvényen kívül a jobboldali szélsőségeseket.
BUDAPEST. A fejes káposzta egy nagyon jóízű C-vitamin-forrás. Ez a növény 4 ezer éve szolgálja az embert, hogy megszabaduljon bármilyen betegségtől, amit a C-vitamin hiánya okozhat – jelentette ki Dr. Füstös Zsuzsanna, a Corvinus Egyetem tanára a Kossuth Rádióban.
POZSONY. Az újonnan megválasztott megyefőnökök kongatják a vészharangot a Besztercebényai kerület új elnöke, Marián Kotleba megválasztása miatt.
POZSONY. A hazai lapok mellett a cseh, lengyel, svájci, német, sőt, az amerikai sajtó is beszámolt arról, hogy a szélsőséges Marián Kotleba lett Besztercebánya megye új elnöke.
BESZTERCEBÁNYA. Marián Kotleba, a Besztercebányai kerület önkormányzatának új elnöke nem akar együttműködni a regionális parlament többi pártjával. Politikai maffiának tartja őket.
POZSONY. Berényi József, az MKP elnöke esélyt lát arra, hogy akár három vagy négy megye közgyűlésében alelnöki posztot kapjon a magyar párt. A mostani eredmények szerinte megalapozták a többi választásokon való jó eredményeket.
POZSONY. Tibor Mikuš, a megyei választások második körének Nagyszombat megyei győztese nem lát okot arra, miért ne lehetne kihívója, Berényi József a megye alelnöke. Erről a közmédia „5 perc múlva 12” című vitaműsorában beszélt a megyefőnök.
POZSONY. A rendőrség nem tapasztalt semmilyen rendkívüli eseményt a megyei választások szombati második fordulója során, nem voltak a közrendet megzavaró tömegmegmozdulások – közölte sajtótájékoztatóján ¼ubomír Ábel országos rendőrfőkapitány-helyettes.
POZSONY. Robert Fico miniszterelnök ijesztette el a Most-Híd választóit attól, hogy a megyei választások második fordulójában a kormánypárt jelöltjére, Vladimír Maòkára szavazzanak Besztercebánya megyében – jelentette ki Bugár Béla, a Most-Híd elnöke.
RÉVKOMÁROM. A megyei választások eredményeit értékelte Petheő Attila Nyitra megyei képviselő, a Magyar Közösség Pártja komáromi járási elnöke.
POZSONY. Marián Kotleba besztercebányai győzelméért Robert Fico kormányfő szerint nagymértékben az SDKÚ-DS és a sajtó a felelős. Politológusok szerint a jelenlegi kormánypárt és a rendszerváltás óta hatalomra került összes garnitúra okolható.
POZSONY. A megyei választások második fordulójában négy eddigi megyefőnök védte meg pozícióját, egy kerületben új jelölt töltheti be a tisztséget – derült ki a vasárnap közzétett hivatalos választási eredményekből.
GALÁNTA. Nem történt csoda, Tibor Mikuš győzött Nagyszombat megyében. Az elért eredmény miatt nem szégyenkezem – mondta Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke.
POZSONY. Marián Kotleba szerezte meg a besztercebányai megyefőnöki tisztséget a megyei választások második fordulójának nem hivatalos eredményei szerint. Berényi József jól szerepelt, de nem tudta legyőzni Tibor Mikušt Nagyszombat megyében.
POZSONY. Várhatóan éjjel egy órára befejeződik a szavazatszámlálás, és kiderül, kik győztek a megyei választások második fordulójában – közölte ¼udmila Benkovièová, a statisztikai hivatal elnöke.
BUDAPEST. Az OECD-országok közül Magyarországon a legmagasabb a rák miatti halálozás aránya.