2023. május 5., 13:44
Frissítve: 2023. máj. 5. 20:17

Süllyed a hajó: Káčer is felmentését kérte az államfőtől

Rastislav Káčer ügyvezető külügyminiszter felmentését kérte Zuzana Čaputová államfőtől.

Ő is bedobta
Rastislav Káčer
Fotó: TASR

A szlovák diplomácia vezetője jelenleg hivatalos külföldi szolgálati úton tartózkodik és innen küldte az elnöki irodába a felmentését kérő levelét. Emiatt a dokumentum egyelőre nem jutott el a Grassalkovich palotába - közölte az államfő szóvivője, Martin Strižinec.

Eduard Heger kormányának még tavaly decemberben nem szavazott bizalmat a parlament, azóta ügyvezető minőségében tevékenykedik. Időközben már néhány miniszter kilépett a kabinetből, helyükre csak a többi kormánytag valamelyike nevezhető ki. Maga Eduard Heger miniszterelnök már a pénzügyi és az egészségügyi tárcát is vezeti.

Távozóban van Samuel Vlčan ügyvezető agrárminiszter is. 

Heger visszautasítja a hivatalnokkormányt

Eduard Heger megbízott kormányfő bármilyen megoldást kész elfogadni, amely stabilitást hoz és megnyugtatja a helyzetet – jelentette ki a TASR-nek. A hivatalnokkormányt visszautasítja, mert az instabilitást eredményezne. Személycseréket is elképzelhetőnek tart a kormányban, konkrétumokról ezzel kapcsolatban nem beszélt, előbb Zuzana Čaputová államfővel akar tanácskozni, akivel a jövő hét elején találkozik.

Čaputová kivár, Matovič Hegerre mutogat

Zuzana Čaputová köztársasági elnök az Eduard Heger megbízott miniszterelnökkel folytatott találkozó után tájékoztat arról, milyen lépéseket tesz a jelenlegi politikai válsággal kapcsolatosan.

A mostani káoszt „egyetlen ember idézte elő, mert nem cselekedett” – jelentette ki Igor Matovič, az OĽANO elnöke Eduard Heger megbízott kormányfő aktuális helyzettel kapcsolatos nyilatkozatára reagálva. Matovič szerint Heger az OĽANO képviselőinek figyelmeztetése ellenére sem foglalkozott a Vladimír Lengvarský volt egészségügyi miniszterrel és a távozó Samuel Vlčan földművelési miniszterrel kapcsolatos problémákkal. Az OĽANO nem fogja támogatni az esetleges hivatalnokkormányt, de elfogadja Zuzana Čaputová államfő döntését.

Kollár kedden tárgyal az államfővel

Még nagyobb káoszt eredményezne, ha Zuzana Čaputová államfő hivatalnokkormányt nevezne ki – véli Boris Kollár (Sme rodina), a szlovák törvényhozás elnöke.

Pellegrini szerint most itthon kell maradni és oldani a helyzetet

Nagy hiba elutazni a koronázásra Nagy-Britanniába, és hagyni, hogy az alkotmányos válság néhány nap alatt elmérgesedjen – jelentette ki Peter Pellegrini, a parlamenten kívüli Hlas-SD vezetője a kormányban kialakult helyzet és Zuzana Čaputová köztársasági elnök külföldi útja kapcsán.

Fico szerint a gyógyszer a júliusi választás

Csak a július eleji választás vethet véget ennek a káosznak – reagált a kormányban kialakult helyzetre Robert Fico, a Smer-SD elnöke, hozzátéve, mély alkotmányos és politikai válság van az országban. Bejelentette, hogy rendkívüli parlamenti ülést kezdeményeznek, korábbi választás kihirdetését akarják elérni, valamint nyilatkozatot elfogadtatni a hivatalnokkormányról.

MKP platform: Vissza kell vonni Eduard Heger kormányfői megbízatását!

Ebben a helyzetben Zuzana Čaputová, köztársasági elnök asszonynak vissza kell vonni Eduard Heger kormányfői megbízatását és hivatalnokkormányt kell kinevezni. Ezt kívánják a demokratikus elvek és a politikai kultúra is" - szögezi le a Magyar Konzervatív Platform nyilatkozata. 

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.