2024. június 16., 10:00

Pál Attila: A nem önálló indulás az etnikai politizálás végét jelentené

Sikertelenül végződött a Magyar Szövetség számára az Európai Parlamenti választás. A párt sajtónyilatkozatában maga is kudarcként értékelte a helyzetet, és szeptemberre tisztújító kongresszus megtartását helyezte kilátásba, sőt egyesek szájából olyan kijelentések is elhangzottak, hogy vége az etnikai politizálásnak a Felvidéken. Ennek kapcsán megkérdeztük a párt országos elnökségének tagjait, hogyan értékelik az EP-választás eredményeit, miként látják a párt jövőjét és mit gondolnak az etnikai politizálásról. A kérdésekre Pál Attila elnökségi tag válaszol.

Pál Attila szavaz

"Nem kissé, hanem nagyon csalódott vagyok. Nem értük el az öt százalékot, de még a négyet sem léptük át.

Úgy gondolom, változásokra van szükség a pártvezetésben.

Abban, hogy milyen formájának kell lennie ennek a változásnak, a munkaelfoglaltságaim miatt még konkrétan nem gondolkodtam, de a változás szükségességében teljesen biztos vagyok, illetve abban is, hogy szükség van egy jövőképre. Jövőkép nélkül nem megyünk semmire, ha most sem fogunk ezzel foglalkozni, akkor baj lesz" - húzta alá Pál Attila.

A politikus hozzátette, "természetesen beszélgettünk már az egyedül indulás vagy a valakivel való közös indulás kérdéséről.

Én attól tartok, hogy a közös indulás egyben az etnikai politizálás végét jelentené. Persze még van idő, de mivel elsősorban magyarnak tartom magam, az érdekem és a szívem is ezt diktálja, hogy egyedül induljunk".

Pál Attila aláhúzta, "kommunikálnunk kell a választópolgárok felé, hogy mit csinálunk és főleg egységet kell mutatnunk, mert nem ezt látják az emberek, akik között én nagyon sokat, szinte napi kapcsolatban vagyok. Van egy benzinkutam, ott is beszélgetek az emberekkel.

A jövő természetesen sok mindentől függ, jelenleg viszont még nem tudom biztosan, hogy mit kellene és hogyan lenne jobb, ezért az egyes posztok betöltéséről szóló kérdéshez nem szeretnék hozzászólni, mivel ezekre is több szempontból kell tekinteni.

Nekünk az egység és a jövőkép a fontos, hogy mit akarunk és mit mutatunk a választók felé".

 

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.