Matovič: lehet, a tömeges tesztelés sem lesz elegendő, akkor jön a lockdown
A kormányfő a kormányülés utáni sajtótájékoztatón nagyon sötét képet rajzolt fel a szlovákiai járványhelyzetről. Az új esetek száma napról napra növekszik, lehet, ezen a héten túllépjük a napi háromezret. „Száguldunk, mint egy elszabadult, fékek nélküli vonat. Valahogy meg kell állítanunk” - mondta Matovič, hozzátéve, hogy ehhez már lehet nem lesz elegendő a tömeges tesztelés, és be kell vezetni a teljes lezárást. A kormány ülése után összeül a járványügyi bizottság.

Az egészségügyi minisztérium beszámolóját ismertette a kórházak telítettségéről.
Ha a helyzet nem változik, akkor egy hónapon belül a kórházi ellátásra szoruló betegek száma megtízszereződik. A kórházakban a helyzet kezd nagyon rosszá válni.
Naď elmondása szerint, megegyeztek arról, hogy a határátkelőkön is tesztelni fogják a belépőket.
- mondta a hadügyminiszter.
Egyelőre a határátkelőkön való tesztelést nem tekinti lezárt ügynek, amelyet nem lehet az egyik napról a másikra bevezetni. Erről még tárgyalni fognak a járványügyi bizottságban és a válságstábban. A belügyminiszter viszont elmondta, ha választania kellene a kórházak összeomlása és a határátkelőkön kialakuló sorok között, akkor a sorokat választja. A határon való tesztelés lehet az egyik eszköz, amely megelőzhetné a lockdown bevezetését.
Beszámolt a reptéri társaságoknak nyújtott segítségről, amely akár a költségek 80%-ig is kiterjedhetne, illetve a postai kézbesítés módosításáról. Közlekedési miniszter elmondta, hogy a kormányon jóváhagyták az idegenforgalom megsegítésének sémáját, ahova beletartoznak az utazási irodák is. Az ülésen megbízták, hogy szólítsa meg a hoteleket, milyen szabad kapacitásokkal bírnak az esetleges hatósági karanténba küldöttek elhelyezésére.
Figyelik az ingyenes vonatközlekedést is, mivel az első hullámmal összehasonlítva háromszor annyi nyugdíjas utazik. A miniszter felhívta a nyugdíjasok figyelmét, hogy mérlegeljék az utazásuk szükségét. A kormány egyik témája volt az ingyenes vonatközlekedés szüneteltetése.
A helyzetet nagyon komolynak minősítette. Valószínűsíti, hogy a héten elérjük a napi háromezres esetszámot, és lehet, a jövő héten akár a négyezreset.
- jellemezte a helyzetet.
Azt is kilátásba helyezte, hogy
Azt is mondta, hogy
A járványügyi szakemberektől szeretné megtudni, hogy működni fog-e a tömeges tesztelés, vajon kik fognak rajta részt venni, működni fog a tesztelések alapján elrendelt karantén.
A teljes elzárás példájaként a tavaszi spanyol lockdown-t hozta fel. Kimenni csak akkor, ha szükséges - vásárlás, kutyasétáltatás. A gyárakat bezárták, kivéve a létszükségletű vállalatokat.
Matovič szerint ez nem a zsarolásról szól, hogy vagy lockdown vagy karantén.
A lockdown esetén szigorítások a határokon, és legalább három hétig tartana.
Matovič kész vállalni a döntésekért a felelősséget. Ebben az esetben a döntés a pénz és az élet közötti választásról szól.
A kormányfő azt is mondta, hogy két héttel vagyunk a csehek előtt.