2020. október 21., 10:41

A tömeges tesztelés után komoly változások a határon - tesztelés a belépőknek

A következő hétvégi tömeges tesztelés után komoly változások várhatóak a határon való belépésnél. Jaroslav Naď védelmi miniszter elmondása szerint, a tesztelés befejezése utáni napon bevezetik a határon belépők tesztelését.

201703141047070.HATARELLENORZES_1-2.jpg

Mindenkinek le kell teszteltetnie magát, aki belép Szlovákia területére. Kamionosok, illetve olyanok esetében, akik gyakran lépik át a határokat elegendő lesz egy teszt kéthetente.

Antigén teszteket fognak alkalmazni, az összes működő 60 határátkelőhelyen. Alternatívaként más már elvégzett teszt eredményének bemutatása is elegendő lehet.

A megvalósítás, illetve hogy a határon ne alakuljanak ki sorok a belügyminisztérium feladata. Roman Mikulec belügyminiszter a napokban terjeszti be a javaslatát.

Igor Matovič kormányfő már szombaton emlegette a határátkelőkön való tesztelés lehetőségét. A hadügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy a hadseregnek nincs kapacitása a határátkelőkön való teszteléshez, ezért a belügyi állománynak is segítenie kell.

Felhívják a lakosság figyelmét, hogy a tömeges tesztelés idején a lehető legnagyobb mértékben korlátozzák a határátlépések számát.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.