2023. szeptember 30., 22:45

Kevéssel 5 százalék alatt a Szövetség, nyert a Smer - ÉJSZAKAI HÍRFOLYAM

Lezárultak a szavazóurnák, zajlik a szavazatok összesítése. Háromnegyed órás csúszással feloldották a kampánycsendet, ráfordulunk a választási este legizgalmasabb részére. Percről percre frissülő hírfolyamunkban az eredmények alakulása mellett nyomon követjük a legfontosabb történéseket.

Dunamocsi számlálás
Szavazatszámlálás Dunamocson
Fotó: TASR

Kedves Olvasóink, élő közvetítésünk ezzel véget ért. Köszönjük, hogy a Ma7-en követték a választási eredményeket. Reggel a végeredménnyel, és a választási eredmények részletes elemzésével folytatjuk. Tartsanak velünk akkor is.

4:25

Mózes Szabolcs: Le kell vonni a következtetést

Hajnali négy órakor teljesen biztosnak tűnik, hogy a Szövetség nem került be a parlamentbe. A párt legfőbb vezetői közül Mózes Szabolcs nyilatkozott, aki a sajtótól időt kért a választási adatok elemzésére. Mint mondta, a párt vezetősége hétfőn tanácskozik, ő személyesen úgy gondolja, várhatóan az elnökség benyújtja a lemondását, a politikai kultúra ugyanis azt diktálja. Ugyanakkor nem titkolta azt a véleményét sem, hogy ez az eredmény akár az etnikai politizálás végét is jelentheti.

Videó:  ma7

 

4:04

Nagy József szerint is a magas részvételi arány miatt úszott el a Szövetség parlamenti képviselete, ugyanakkor úgy véli, a munkát folytatni kell, ki kell szélesíteni az elérhető választók körét. 

nagy
Fotó:  Katona Tamás
Videó:  ma7

4:03

Gyimesi György: A magas részvételi arány vert meg bennünket

gyimesi
Fotó:  Katona Tamás

Lassan kiürül a Szövetség székháza, a politikusok, jelöltek nagy része már elment. 90 százalékos feldolgozottságánál ugyanis már csak 4,6 százalékon áll a párt. Gyimesi György, mielőtt elment nyilatkozott a ma7-nek, mint mondta, elsősorban a magas részvétel arány az oka annak, hogy a Szövetség nem jutott be a parlamentbe, hiszen három éve 65 százalékos volt a részvétel, idén a jelenlegi állás szerint 67,50 százalék. 

Gyimesi szerint a magyar liberális sajtó is megtette a magáét, hogy ilyen eredmény született, ugyanis hónapokig azt szajkózták, hogy 3 magyar párt van, és ez a választókat elbizonytalanította. 

Videó:  ma7

3:54

Jól indult, de a vége nem néz ki jól. 91 százalék felett jár a feldolgozottság, a Szövetség 4,55 százalékon áll. 

3:38

90 százalékos feldolgozottságnál a Szövetség 4,6 százalékon áll. Az Érsekújvári és a Galántai járásban lehetnek még tartalékok, de a pozsonyi szavazatok nagy része még nem futott be.

3:21

84 százalékos feldolgozottságnál 4,9 százalékon a Szövetség.

3.10

Šimečka: Aggasztó, hogy ilyen lassan futnak be az adatok, bármilyen eredmény is születik, mi azt elfogadjuk

Sajtótájékoztatót tartott a PS elnöksége. A PS elnöke, Michal Šimečka köszönetet mondott minden választónak, aki részt vett a választáson. Ugyanakkor aggasztónak tartja, hogy még mindig nagyon lassan futnak be az eredmények. Elmondása szerint erre még nem volt példa, hiszen három éve sokkal tisztább volt a kép, mint most, mert még mindig nem lehet tudni azt, hogy ki lesz a  választás valódi győztese. 

ps vegso
Fotó:  Hajtman Gábor

Kíváncsi vagyok arra,  hogy miért ilyen  ilyen lassan futnak be a választási  eredmények - fejtette ki Šimečka

A PS álláspontja szerint bármi is lesz a végeredmény, elfogadják.  Céljuk, hogy egy olyan kormány jöjjön létre, amelyben ott lesz a PS, Európa párti kormányzat alakul, amely a jogállamiság alapjaira épül. 
Újságírói kérdésre válaszolva Michal Šimečka elmondta, több politikai párttal is felvette már a kapcsolatot, de konkrétumokat nem árult el. 

Arra a kérdésre, hogy a párt  elofogadta-e a vereséget, miszerint nem ők nyerik meg a választást elmondta, erre még korai válaszolni, hiszen még nincs végeredmény. Hozzátette, ha kormány alakításra kerül sor, akkor a kormány miniszterelnökét annak a pártnak kellene adnia, amelyik a legerősebb mandátummal bír.

3:04

Igor Matovič, az OĽANO elnöke elmondta, továbbra is ragaszkodni fognak ahhoz, hogy az 500 eurós választási utalványokat bevegyék a kormányprogramba. Elmondta, attól tart,  reggelre a maffia visszatér, és ha igen, akkor 20 évre bebetonozza magát. 

03:09

80 százalékos feldolgozottságnál hajszállal a küszöb fölött a Szövetség...

3:02

A Szövetség még bizakodó  

Rövid tájékoztatót tartott Forró Krisztián, aki mögött felsorakoztak a jelöltek is. Mint mondta az elnök, a kormány nem teljesítette ígéretét, mert nem lehet azt mondani, hogy zökkenőmentes a szavazatszámlálás, hiszen még 3 órakor sincs eredmény. Ugyanakkor rámutatott arra is, hogy az exit poll felmérések jelentősen félremértek, a Szövetségnek sem adtak esélyt. A párt jelöltjei továbbra is várják az szavazatszámlálás végeredményét, mivel a Szövetség bejutására még mindig esély. Jelenleg 70 százalék fölött jár a feldolgozottság, és a párt 5,2 százalékon áll. 

szövetség
Fotó:  Katona Tamás
Videó:  ma7

2:57

A Smer-SD párt nevében Robert Kaliňák és Juraj Blanár találkozott a késő éjszakai órákban a pártszékházban várakozó újságírókkal és közölték, hogy a Statisztikai Hivatal adatszolgátatásának lassúsága miatt lemondják a várt éjszakai vagy korahajnali sajtótájékoztatót, amelyen a parlamenti választások eredményeit kommentálnák. Meglátásuk szerint ha a mostani tempóban halad az eredmények közlése, akkor még az is elképzelehetó, hogy reggel 8 órára sem lesz meg a 100%-os feldolgozottság és ezért felelőtlenségnek tartják, hogy az újságjírókat várakoztassák. Ahogy Robert Kaliňák elmondta, a hivatalos választásokat értékelő sajtótájékoztatóra csak vasárnap napközben, most még nem konkretizált időpontban kerül majd sor. 

Elmondta továbbá azt is, hogy 100%-os feldolgozottság előtt nyilatkozni azért is felelőtlenség mivel a sok 5% körüli párt bejutása vagy a parlamenten kívül maradása alapvetően megváltoztatja a helyzetet. Ezzel kapcsolatosan említette a Szövetség pártot is, amelynek a jelen állás szerint (02:38-kor) azt prognosztizálja, hogy az eddig elért százalékaránya (5,2%) csökkeni fog. 

kalinak
Fotó:  Somogyi Szilárd

2:43

A késői (vagy lassan már korai) időpont ellenére még sokan kitartanak a Szövetség rimaszombati eredményváróján. Néhányan már elmentek, de voltak olyanok is, akik csak éjfél után érkeztek meg az eredményváróra, amelynek alapvetően kellemes a hangulata.

A Rimaszombati járásban 72 százalékos feldolgozottságnál a Szövetség vezet a szavazatok 25 százalékával. A Rozsnyói járásban 82 százalékos feldolgozottságnál a Smer mögött a második helyen áll a Szövetség 16,7 százalékkal. A Nagyrőcei járásban negyedik helyen áll a párt 14,26 százalékkal. Itt azonban még jelentősen alacsonyabb, mintegy 60 százalék körüli a feldolgozottság. A részvételi arány ugyanakkor mindhárom említett járásban jócskán, mintegy 10 százalékkal elmarad az országos átlagtól.

Óvatos bizakodás a jellemző, ugyanakkor érezhető a feszültség is. Nagyban megy a matek, vajon honnét mennyi szavazat érkezhet még be, mekkora tartaléka van még a Szövetségnek a még hátralévő régiókban. 

rsz
Fotó:  Virsinszky Tamás

2:42

61 százalék a feldolgozottság: a Szövetség támogatottsága nőtt, jelenleg 5,22 százalék. Van még tartalék, a Galántai járásban továbbra is alacsony a feldolgozottság...

2:29

Milan Uhrík, a Republika elnöke szerint pártjának sok szimpatizánsa szavazott a Szlovák Nemzeti Pártra, hogy megmentse azt. A pártelnök szerint a végeredmény szoros lesz.

2:27

54 százaléknál 5,15 százalékon áll a Szövetség...

2:15

A Szövetség matekozik 

A magyar párt eredményváróján meglehetősen feszült a hangulat, mindenki matekozik. Egyelőre még kétesélyes a dolog, pontosabban fogalmazva, még mindig van esély, mert a magyar járásokból sem futottak még be teljesen az adatok. Az általános vélekedés szerint ha 55 százalékos feldolgozottságnál sikerülne 5 és fél százalékon lenni, akkor még jó esély lenne a bekerülésre. A párt vezetői egyelőre a hivatalos nyilatkozattal még várnak. 

2:10

40 százaléknál jár a feldolgozottság. A Szövetség 5,1 százalékra esett, a PS még mindig harmadik. 

1:52

Ami biztató: arányosan számolják össze a szavazatokat az északi és a déli járásokban. Van tartaléka a Szövetségnek, például a Galántai járásban még nagyon alacsony a feldolgozottság. Igaz, a pozsonyi és a kassai szavazatok nagy részét még nem összesítették...

1:50

Megszámolták a szavazatok egyharmadát

A Szövetség továbbra is küszöb fölött 5.69%-os százalékos eredménnyel.

1:36

Jelen állás szerint 10 képviselői helye lenne a Szövetségnek. Akár le is fújhatnák a meccset. Bár növekszik a feldolgozottság, a magyar párt támogatottsága folyamatosan hat százalék körül alakul.

1:32

A TA3 tudósítása szerint Boris Kollár megbékélt azzal, hogy pártja nem jut a törvényhozásba. A pártelnök szerint a kudarcnak két oka van, az egyik a magas részvétel, a másik pedig a Zoroslav Kollár által finanszírozott ellenkampány. 

1:30

Továbbra sem nyilatkoznak a Republika képviselői. A TA3 tudósítója szerint a hangulat nyugodt.

1:18

Kaliňák az újságírók szükségleteiről érdeklődött

Ahogy arról már korábbi jelentkezésünkben beszámoltunk, a Smer-SD párt vezetősége a sajtó képviselőitől elkülönülve várja az eredményeket. Nem kommunikálnak az újságírókkal, bár igaz, hogy ez ennél a pártnál nem újdonság, szinte minden választásra jellemző ez a viselkedés.

Ezt a jeget igyekezett megtörni Rober Kaliňák, aki nem formális öltözetben megjelent az újságíróknak fenntartott helyiségekben, és széles mosollyal érdeklődött azok kedve, hangulata felől, és hogy nincs-e szükségük valamire.

Az újságíróknak elsősorban hírekre és politikusi véleményekre van szükségük kontráztak a megszólítottak. Kaliňák nem tért ki a válaszadás elől, s a távolságtartást azzal indokolta, hogy amíg nincs legalább 50%-os feldolgozottság, addig nincs is különösebben miről beszélni. Elmondta, hogy a már bejelentett párhuzamos szavazatszámlálásuk kis eltérésekkel ugyanazokat az eredményeket mutatja, mint ami a médiában is megjelenik (a Statisztikai Hivatal adatai - szerk. megj.)

kalinak
Fotó:  Somogyi Szilárd

Kaliňák azt is hangsúlyozta, hogy az exit poll adatokra sem lehet alapozni, ezt már a korábbi választások megmutatták, ugyanis volt alkalom, amikor óriási volt a különbség a végleges és az exit poll eredmények között. Azt is hozzátette, a korábbi választási algoritmusok már idejétmúltak, hiszen a most induló pártok számukban és orientációjukban is más struktúrát rajzolnak a választási térképen.

A politikai kérdések után visszatért az emberbaráti témákhoz, és ismételten arról érdeklődött, hogy mit tehet a média képviselőiért, akik ismét elmondták, hogy a párt elnöke megtisztelhetné a választókat azzal, hogy a sajtón keresztül üzen nekik.

1:09

Dzurinda: Folytatni akarom az erős jobbközép párt projektjét

A Modrí, Most-Híd párt tovább szeretné folytatni az erős jobbközép párt építésének projektjét – jelentette ki Mikuláš Dzurinda.

A párt támogatottsága 23,17%-os feldolgozottságnák 0,3%, innen már biztosan nem húzzák be, sőt, az állami támogatást jelentő 3 százaléktól is nagyon távol lesznek. A választási kauciót is bukját, mert valószínűleg a 2 százalék sem lesz meg.

Dzurinda szerint komoly munkát végeztek, csak ennek nem sikerült minden részét megmutatni a választónak. Ennek oka szerint az idő rövidsége és a médianyomás, amely mindenáron a Progresívne Slovenskot akarta helyzetbe hozni. (TASR)

0:59

A Szövetségben kivárnak 

Nagyon lassú tempóban halad az adatok feldolgozása, így a magyar párt székházában is kivárnak, egyelőre a párt vezetői közül nem kíván senki nyilatkozni. Ugyanakkor mindenki elemzi a részadatokat, de a legtöbben úgy vélik, még nem lehet megjósolni, hogyan is alakul a választások eredménye, a feldolgozottsági szintnek legalább az 50 százalékot el kell érnie, hogy már látható legyen, bent van-e a Szövetség a parlamentben.

szövetség
Fotó:  Katona Tamás

0:57

Matovič kisebb csodának tartja az exit pollok eredményét

Igor Matovič, az OĽANO a priatelia elnöke kisebb csodának tartja az exit pollok eredményét, amely szerint az OĽANO a priatelia, Kresťanská únia, Za ľudí koalíció bejutna a parlamentbe. Három és fél éven keresztül szinte a teljes sajtó és az ellenzék részéről is szélsőséges gyűlölettel és propagandával kellett szembesülniük – mondta azután, hogy nem sokkal éjfél előtt megérkezett a párt választási központjába.

„Drukkoljunk, hogy reggelre ne legyen rosszabb helyzetben a demokratikus Szlovákia" - mondta Matovič, és hozzátette, szorít, hogy Robert Fico, a Smer-SD vezetője ne szerezzen alkotmányos többséget, és ne tudjon kormányt alakítani. „Biztosan nem tudok elaludni, amíg meg nem lesznek a végleges eredmények" - tette hozzá.

Arról nem akart találgatásokba bocsátkozni, hogy milyen lesz a koalíció végleges választási eredménye. Azt mondta, a szombatot (szeptember 30.) „kampányolással” töltötte. (TASR)

0:53

Részeredmény: Öt járásban vezet a Szövetség

Az aktuális feldolgozottság mellett a Szenci, a Dunaszerdahelyi, a Komáromi, a Rimaszombati és a Rozsnyói járásban áll élen a magyar párt. A folyamatosan frissülő adatokat ebben a cikkünkben találják!

0:48

A Szövetség preferenciaszavazatai - részeredmény

A folyamatosan frissülő adatokat ebben a cikkünkben találja!

1 FORRÓ KRISZTIÁN 4 728
149 GYIMESI GYÖRGY 2 842
4 CZIPRUSZ ZOLTÁN 2 604
6 OROSZ ÖRS 1 899
2 PANDY PETER 1 402
10 FURIK CSABA 1 182
7 MENYHÁRT JÓZSEF 1 168
20 BERÉNYI JÓZSEF 1 066
   

0:41

A Szlovák Nemzeti Pártnál egyelőre Gabriela Matečná volt mezőgazdasági miniszter nyilatkozott, aki szerint a párt három év kihagyás után visszakerülhet a parlamentbe.

0:37

A Kotleba-pártból kivált Republika egy nyitrai szállodában várja az eredményeket. Az újságírók el vannak választva a párt képviselőitől. A párt képviselői a feldolgozottság magasabb szintjére várnak, akkorra ígértek nyilatkozatot. 

0:35

A Kereszténydemokrata Mozgalom a fővárosi művészek körében népszerű Umelka kávéházban tartja az eredményvárót. A hangulat bizakodó. Milan Majerský pártelnök óvatos optimizmussal nyilatkozott.

0:34

A Smerben az újságírók és a párt tagjai hermetikusan el vannak választva egymástól. A párt vezető politikusai közül egyelőre senki sem nyilatkozott.

0:32

Részeredmény: 6 százalék fölött a Szövetség

A feldolgozottság aktuálisan 15,43 %.

0:29

Jaroslav Spišiak volt rendőrfőkapitány is megérkezett a PS eredményvárójára - jelentette a tudósítónk.

0:11

Rimaszombatban a Kastély Panzióban tartják a Szövetség gömöri-nógrádi eredményváróját. A hangulat jó, az első részeredményeket a legtöbben vegyes érzelmekkel fogadták. A jelenlegi 12 százalékos feldolgozottságnál 5,94%-on áll a Szövetség, de a nagyobb települések adatai még nem érkeztek meg, így ez a szám várhatóan még csökkeni fog. 

szövetség
Fotó:  Virsinszky Tamás

0:10

Aktuális hangulat a PS-nél: A korai öröm ellenére a hangulat egy kicsit alábhagyott, a pàrt politikusai visszafogodtak, hiszen még bàrmilyen eredmény születhet. Több meghatározò politikus is a helyszínen van: Martin Poliačik, Zora Jaurovà, Michal Truban, Martin Dubéci. 

ps
Fotó:  Hajtman Gábor

0:03

Egy kis éjféli matek: hogy lesz ebből stabil kormány?

A Focus exit pollja szerint a PS-nek legalább három koalíciós partner kellene, amelynek tagja lenne az OĽANO és az SAS is.

23:57

Heger: Köszönjük a választóknak!

Eduard Heger, a Demokrati elnöke elmondta, megvárják a hivatalos eredményeket. Andrea Letanovská listavezető elmondta, jobb eredményt vártak, de megvárják a végeredményeket. A pártvezetők köszönetet mondtak a választóknak. Heger elmondta, a rájuk leadott szavazat semmiképp nem kidobott voks, mivel ők erre kötelezettségvállalásként tekintenek.

23:54

Pellegrini: nem lesz szégyen a Hlas eredménye

Egyelőre úgy tűnik, a Hlas eredménye nem lesz szégyen – mondta Peter Pellegrini pártelnök. 
"A legfiatalabb párt vagyunk, és mindjárt harmadikok lettünk, mi dönthetünk a koalíció sorsáról, ez egyáltalán nem rossz eredmény" – tette hozzá. 

23:49

Uhrík: Sajnálnánk, ha a PS nyerne

Sajtóbeszámolók szerint a Republika székházában nem túl jó a hangulat, a párt jobb eredményt várt, az exit pollokban 6% körülre mérték őket.
Milan Uhrík pártelnök szerint sajnálnák, ha a PS nyerne. "Ha így lesz, tiszteletben tartjuk, azonban bízunk benne, hogy az exit pollokban mért százalékaink még növekedni fognak" – tette hozzá. 

23:37

Jurinová: folytatódhat a megtisztulás

Erika Jurinová, az OĽANO listavezetője szerint az exit poll eredmények alapján folytatódhat a megtisztulási program. "Higgyünk, reméljünk, a remény megmaradt" – mondta.

Boris Kollár: Nem vagyunk lelkesek

Be kell vallanom, nem vagyunk lelkesek az exi poll eredményektől – mondta Boris Kollár.
A pártelnök azt mondta, 5 százalék körüli eredményt vártak. El kell ismerni, hogy ez volt a nép akarata. Ha parlamenten kívüli párt lesznek, akkor megpróbálják négy év múlva.

23:31

A Szövetség székházába megérkezett dr. Balogh Csaba, Magyarország szlovákiai nagykövete is. Közben teljesen megtelt a nagyterem, egyelőre mindenki bizakodó, még az exit poll eredmények ellenére is. 

szövetség
Fotó:  Katona Tamás

23:28

Forró Krisztián: Köszönet mindenkinek, akinek fontos volt, hogy a Szövetségre, és ezzel Dél-Szlovákia fejlődésére szavazzon

Röviddel ezelőtt Forró Krisztián nyilatkozott az eredményvárón. A párt vezetőivel, Mózes Szabolccsal, Berényi Józseffel, Andruskó Imrével, Orosz Örssel és Gyimesi Györggyel együtt állt ki a párt elnöke. Forró megköszönte a választóknak, a képviselőjelölteknek, az aktivistáknak, és a segítőknek azt a munkát, amit az elmúlt időszakban elvégeztek. A párt elnöke úgy fogalmazott, köszöni mindenkinek, aki támogatta a Szövetséget, és ezzel együtt Dél-Szlovákia fejlődését. 

Az exit poll eredményt, amely 4,3 százalékos támogatottságot mutat a pártnak nem kívánta kommentálni, Mint mondta, tudomásul vették, de meg kell várni a hivatalos eredményeket.

Videó:  ma7
Videó:  ma7

23:23

Bizakodó a PS

Michal Šimečka, a PS elnöke értékelte az első exit-pollos eredményeket. A párt elnöke bizakodó, de az öröm még korai lehet, hiszen visszaemlékezett arra, hogy három éve is 7 százalékot mutattak az exit-pollok a PS-Spolu pártkoalíciónak, de 6,99 százalékos eredménnyel (számukra 7 százalék volt a bejutási küszöb)  nem jutottak be a parlamentbe. 

23:19

Csendes eredményvárás a Smer székházban

Tökéletesen elkülönítették a Smer-SD székházában a politikusokat az újságíróktól, így ez első, vak exit pollok közlését sem kommentálta senki a párt vezető politikusai közül. A helyszínen levő 30-40 újságíró belenyugvó lemondással veszi tudomásul ezt a viselkedést a szlovák szociáldemokrácia pártjától, hiszen az előző választások már megtanították a sajtó képviselőivel, hogy néha csak órákkal az eredmények bemutatása után vette valaki a fáradságot és tájékoztatta a médiák munkatársait, s rajtuk keresztül az olvasók, hallgatók és nézők millióit. 

Amint hivatalos állásfoglalást kapunk a Smer-SD párt vezetőitől, természetesen azonnal megosztjuk olvasóinkkal.  

23:10

Gyülekeznek a politikusok a Szövetség eredményváróján

Lassan gyülekeznek a politikusok, a képviselőjelöltek a Szövetség pozsonyi, Čajak utcai székházban is, egyelőre mindenki az első exit poll eredményeket nézi a kivetítőn, amely azt mutatja, a párt nem került be a parlamentbe. A jelenlévők ennek ellenére még bizakodók, hiszen a részvétel az eddigi járási eredmények szerint Dél-Szlovákiában magasabb volt, mint 2020-ban. 

A párt vezetői egyelőre még nem nyilatkoztak. 

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.