Jóváhagyta az Ódor-kabinet a SIS igazgatójának leváltását
Michal Aláč, a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) eddigi igazgatója nem marad a posztján. A kormány szerdán megszavazta a leváltását. A leváltásának további sorsa Zuzana Čaputová államfő kezében van.

Ódor Lajos kormányfő még hétfőn (augusztus 21.) jelezte, hogy előterjeszti az Aláč leváltását célzó javaslatot. Erre azért került sor, mert Aláčot több bűncselekmény elkövetésével vádolják: bűnözői csoport létrehozásával, támogatásával és működtetésével, továbbá hivatali jogkörrel való visszaéléssel.
Az SIS vezetőjét az államfő a kormány javaslatára nevezheti ki vagy válthatja le. A jelenlegi igazgatót átmenetileg már szolgálaton kívül helyezte.
A kormányfő észszerű együttműködést vár az új igazgatótól, továbbá azt, hogy ne szivárogtasson ki információkat politikai pártok számára, illetve hogy ne avatkozzon bele folyamatban lévő ügyekbe.