Az államfő tárgyalni fog a kormányfővel az SIS igazgatójának leváltásáról
Zuzana Čaputová államfő nyitott kérdésnek tartja a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) igazgatója leváltásának ügyét, és tárgyalni fog róla Ódor Lajos kormányfővel. Erről szerdán nyilatkozott az államfő.

Fotó:
TASR
Őszintén megleptek, főleg az előző kormány részéről érkező felszólítások, hiszen volt rá módjuk, és ha ennyire égetőnek tartják ezt a kérdést, léphettek volna
– jelentette ki az államfő.
A leváltás már szóba került közte és a kormányfő között a múlt héten, a következő találkozójukon folytatják.
Az SIS elnökének lecserélésére több párt is felszólította az új kormányfőt. Az SIS elnökét az államfő nevezi ki és hívja vissza a kormány javaslata alapján.
Michal Aláčot, az SIS igazgatóját, illetve elődjét, Vladimír Pčolinskýt is a Sme rodina jelölte.
Címkék