Az SIS főnöke nem látott okot az őrizetbe vételre és nem is akar lemondani
A Szlovák Információs Szolgálat (SIS) vezetője, Michal Aláč nem látja okát az őrizetbevételének, elutasítja az ellene emelt vádakat is.

Megerősítette, hogy érvényben van az ártatlanság vélelme, ezért nem áll szándékában távozni a tisztségéből.
- mondta az SIS főnöke vasárnapi sajtóértekezletén.
Leszögezte, hogy együttműködött a nyomozókkal és megérti igyekezetüket a cselekmény felderítésében. Véleménye szerint nekik is meg kell érteniük, hogy a hírszerzési tevékenység titokban folyik, ezért az első kihallgatása során nem tudott mindent elmondani.
Aláč jogi képviselője, Marián Bošanský arról tájékoztatott, hogy védence fogvatartása során vallomását összevetették más tanúk vallomásával. Az ügyvéd szerint a fogvatartás már a szabadon bocsátás előtt okafogyottá vált.
A Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) a Kibogozás (Rozuzlenie) fedőnevű akciója során csütörtökön (augusztus 17.) több személyt megvádolt, köztük az SIS főnökét és a Nemzetvédelmi Hivatal vezetőjét. Aláčot azt követően vették őrizetbe, hogy pénteken vallomást tett Zsolnán, a NAKA hivatalában. Vasárnap reggel engedték szabadon.