2020. november 6., 11:01

Hogy lesz ebből síszezon? Nem tudni, de tervek már vannak!

A járványhelyzet miatt négy fal közé kényszerített lakosság jelentős része, köztük e sorok írója is, reménykedve várja az első havat. Hosszú hónapok tétlensége után csodálatos lenne egy jót siklani a havas lejtőkön, a kérdés csak az, lesz-e erre lehetőségünk. Látva az aktuális járványhelyzetet, nem biztos.

Sorakozó egy szlovák síközpontban, 2020 februárjában.
Fotó: TASR

A koronavírus első hullámának idején közmondásos, sokat ismételgetett megállapítás volt, hogy a közép-európai országoknak, élükön Szlovákiával tulajdonképpen az olasz és osztrák sípályákról sikerült importálnunk a járványt. A Magyar7 hetilapnak nyilatkozó Dr. Pásztor László nagyon találóan úgy fogalmazott annak idején, ezek az emberek úgy jártak a szezon utolsó heteiben síelni, mikor már világos volt, nagy a baj, mintha égő házba jártak volna kávézni.

Hiába a sok figyelmeztetés, a nyugati sípályákról hazatérő kirándulók ezrei bizony nagyban hozzájárultak a járvány terjedéséhez. Pontosan ezen megfontolásból nem tudni tehát, mi lesz az idei síszezonnal. Szinte elképzelhetetlen, a kormány engedné mindezt megismétlődni, ugyanakkor az is valószínűtlen, a telente tízezreket foglalkoztató síturizmust csak úgy veszni hagynák. Akár Szlovákiában, akár máshol. 

A DenníkE azt írja, jelenleg is zajlik a részletes szabályozás kidolgozása, amely lehetővé tenné egy viszonylag normális síszezon levezénylését, ugyanakkor minimalizálná a fertőzésveszélyt. Azt már most látni, a zöld-sárga-piros szemafor-rendszer marad, ahogy gyakran hangsúlyozzák azt is, regionális, eseti szinten hozzák majd a szigorításokat és enyhítéseket, nem akarnak országos lezárást. Ha valamelyik régióban megemelkedik a fertőzésszám, ott szigorítás jön, de ez nem kell, hogy érintse a szomszédos síterepeket. (Itt azért szúrjuk közbe, Branislav Gröhling ugyanezt ígérte augusztusban az oktatás fenntartása kapcsán, ma látjuk, az alsó tagozatok kivételével mindenki otthon, online tanul.)  

A lap információi szerint a szabályzat külön kezelné az éttermeket, hoteleket, síközpontokat, akvaparkokat, mindegyikre külön-külön szabályokat felállítva az egyes szinteknek megfelelően.

​​​​​A terveket az idegenforgalomért is felelős közlekedési tárca készíti, majd miután egyeztették azokat a közegészségügyi hatósággal, mehetnek a központi válságstáb elé. A portál azt írja, egészen addig, míg a válságstáb ezt nem hagyja jóvá, legfeljebb csak kiszivárgó információkra számíthatunk. 

Biztonságos lejtők, veszélyes bárok

Nem kell hozzá közegészségügyi végzettség, hogy belássuk, a síelés, persze csak járványügyi szempontból, egyike a legbiztonságosabb sportoknak. A széles, napsütötte lejtőkön ritkán kerül az ember vészes közelségbe egy-egy sporttársával, legfeljebb a száguldozó kamaszokra kell csak figyelnie. 

A bárokban, büfékben, éttermekben és hüttékben azonban már más a helyzet. Ausztria egyik legkedveltebb síparadicsomában, Ischglben például Európa egyik legdurvább járványgóca alakult ki a síszezon végére. Hogy ez meg ne ismétlődhessen, az osztrákok bejelentették, nyitva maradnak ugyan a bárok és éttermek, de nem lesz zene, tánc és mulatság, csak az asztalnál ülve, egy-egy étkezés vagy forró tea erejéig tartózkodhatnak benn az emberek. 

Valami hasonlóra lehet számítani Szlovákiában is. Sőt! Abból óriási felzúdulás lenne, ha a síkvidéki éttermeknek kvázi zárva kellene tartaniuk, egyetlen kis ablakra korlátozva az ételkiadást, miközben a sípályák büféiben, éttermeiben vígan zajlik az élet. Igen valószínű tehát, hogy a síterepek vendéglátósai is egy-egy ablakocskára lesznek kénytelenek korlátozni az étel- és italkiadást, de a sífelvonóknál is korlátozásokra számíthatunk. A sífelvonókat üzemeltető érdekvédelmi szervezet, a LANEX (igen, ilyen is van) például azt szeretné elérni, a vörös zónákba került síterepeken se kelljen teljesen leállítani a működést. Ehhez, mint mondják, készek biztosítani, hogy egy felvonón csak egy ember utazhasson egyszerre, ahogy azt is megoldanák, a be- és kiszállásnál meglegyen a kellő távolság. 

A DenníkE szerint az sem kizárható, hogy a hosszabb sítúrára érkezőket antigén-tesztekkel várnák a hotelek.

Ezt a lapnak több szállodatulajdonos is megerősítette. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.