2023. szeptember 29., 16:37

Hiszem, ha látom? Már ez sem igaz! A választási kampányban is megjelent a deepfake

A hazai választási (ellen)kampányban is megjelent a deepfake. A közösségi médiában napok óta kering egy hangfelvétel, amely az egyik politikai párt, és egy szlovák újságírónő állítólagos beszélgetését rögzíti.

deepfake
Bármi lehet belőle
Fotó: analyticsinsight.net

A hangfelvételen a pártelnök arra panaszkodik, hogy 2020-ban gyengébb volt a támogatás, de idén több pénzt kaptak. Szó esik a szavazókörökben folytatandó manipulációkról, illetve a roma szavazatok vásárlásáról is, miközben a vidéki választókat dehonesztáló jelzőkkel illetik.

Aki sokat nézett választási műsorokat, annak már hallásra is feltűnhet, hogy a hang nem olyan, mint amit a tévében hallhattunk. Nyilván az sem életszerű, hogy egy kétperces videóban az összes választással kapcsolatos bűncselekményt felsorolják, ennyire direkt módon. A készítők "túltolták a biciklit".

Ugyanerről a pártelnökről egy olyan videó is készült, amelyben azzal riogatnak, fel akarja emelni a sör árát.

A videó a Facebookon, a Telegramon és a TikTokon is terjed.

Azaz a deepfake a szlovák választási kampányban is megjelent. A készítők a mesterséges intelligencia segítségével hozták létre az ún. szintetikus hangot. Ez, ha a manőver jól sikerül, a megtévesztésig hasonlíthat az eredeti hanghoz. Ebben az esetben nem tökéletes felvételről van szó, nem tökéletes a hangszín, a szórend, amit a felvétel rossz minőségével próbálnak palástolni, a felvétel súg, recseg, a telefonösszeköttetés rossz minőségét imitálva.

A hangfelvételtől mindkét aktőr elhatárolódott, cáfolva annak eredetiségét.

A vizuális manipuláció már rég megjelent a politikai gyakorlatban, természetesen a kor műszaki-technikai színvonalának megfelelő szinten. Gondoljunk csak a híres képsorozatra Sztálinról, melyről sorra eltűntek a már tisztogatások áldozatául esett korábbi elvbarátok.

Sztálin retus
"Magamra maradtam, iszonyú magamra" – ez egy Tőzsér Árpád verssor, eredetileg nem Sztálinról szól, de jó ide is
Fotó:  Archív felvétel

Ma ezt már egy középiskolás is könnyűszerrel tudná produkálni, ingyen letölthető programokkal, nem is beszélve egy professzionális grafikaiprogram-felhasználóról, vagy a mesterséges intelligencia adta lehetőségekről. Az analóg világban azonban ez azért jóval nagyobb kihívást jelentett.

Csak felüdülésképpen, variációk ugyanerre a témára. A Getty Images fotósának munkája ez a kép, mely a G20 vezetőinek hamburgi csúcsán készült, 2017-ben. Az eredeti képen középen egy üres szék látható, azt ülik körbe a kvaterkázó politikai vezetők, s lám, mennyi változata keletkezett...

G20 Hamburg fake 2017
Ki van a középpontban?

A hangszerkesztés terén a manipulációs technikák a szintetikus hang térhódításáig korlátozottak voltak, legfeljebb célirányosan lehetett megvágni egy meglevő hangfelvételt. Erre már az orsós magnók korában lehetőség nyílt. A problémákat ez esetben is recsegéssel kültéri zajok bejátszásával pótolták a megvágott helyeken.

A technikai fejlődés vadhajtásaként létrejött deepfake az utóbbi pár évben elérhető lehetőséggé vált. Már a 2020-as amerikai elnökválasztás idején is sok cikk figyelmeztetett arra, hogy ilyen technikákkal próbálják meg befolyásolni az elnökválasztást.

Ugyanakkor arra is figyelmeztettek, hogy a tökéletes deepfake videó előállításának magasak a költségei. Mára már ez sem igaz. A mesterséges intelligencia előretörésével, kis túlzással, ön is készíthet deepfake videót.

Az NBC News három évvel ezelőtti videójában bemutatja, hogyan készítettek egy deepfake videót, Richard Nixon és Barack Obama szájába adva olyan szavakat, amelyeket azok soha nem mondtak.

Mivel az interneten minden (is) fent van, ön is válogathat a különböző tutorial videók között. Nézzünk meg egyet közösen:

Ha eddig soha nem próbálta, valószínűleg holnap este tízig nem fog tudni választást befolyásoló videót készíteni, de a folyamat láthatóan nem bonyolult.

Az amerikai sajtóban is sokan kongatják a vészharangot: a mesterségesintelligencia-robbanással a deepfake komolyan befolyásolhatja a 2024-es elnökválasztást is.

Happy end nincs: egy szlovák informatikus, bizonyos Martin Spano a saját Instagram profiljára töltött fel egy videót, melyen Robert Fico, Michal Šimečka és Peter Pellegrini látható, amint egy olyan mondatot mondanak, amelyet soha nem mondtak: kimondják Martin Spano teljes nevét, egy nyelvtanilag helyes szlovák mondatba foglalva.

Az informatikus figyelmeztet, már csak annak hihetünk, aminek az eredetiségéről lehetőségeinkhez mérten meg tudunk győződni.

A "hiszem, ha látom" már a múlté. Isten hozta önöket a szép új világban.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.