HÍRFOLYAM: Kínából 74 tonna egészségügyi felszerelés érkezett Szlovákiába
Szerdai hírfolyamunk a koronavírus-járvány alakulásáról. Minden egy helyen.

A szállítmány nagy részét sebészmaszkok, félálarcok, kesztyűk és védőruhák teszik ki. A ládákat a hadsereg segített kirakodni. (TASR)
Áprilisban több településen is önkormányzati választást kellett volna tartani, de Boris Kollár házelnök ma bejelentette, októbernél hamarább erre biztosan nem kerül sor.
A parlament a mai nap folyamán a jogszolgáltatás területére is kiterjesztette a rendkívüli állapotot. Elfogadták ugyanis az igazságszolgáltatás területén bevezetendő rendkívüli intézkedésekről szóló kormányjavaslatot, amellyel a COVID-19 nevű betegség terjedésére reagált a kabinet. A törvény értelmében az egészségügyi kockázatra hivatkozva kizárhatják a nyilvánosságot a bírósági tárgyalásokról. A zárt ajtók mögött tartott tárgyalásról kötelező lesz hangfelvételt készíteni, és azt közzétenni. A módosítás a Bírói Tanács tagjainak leváltását is érinti. (TASR)
A prágai Műegyetem Informatika, Robotika és Kibernetikai Intézete (CIIRC ČVUT), hétfőn átadta a cseh egészségügyi miniszternek az első 15 darabot abból a 3D nyomtatóval készült, „CIIRC RP95-3D“ típusú egészségügyi maszkból, amelyet egy hét alatt fejlesztettek ki. Az intézet múlt pénteken kapta meg a minősítést a maszkokra, amelyek így megfelelnek a legmagasabb, FFP3 minőségi követelményeknek. A folyamatos működéséhez cserélhető szűrőbetétet használnak, melyet hazai gyártótól szereztek be. A maszk alkalmas a fertőzött betegek ellátásában dolgozó egészségügyi szakembereknek is. A gyártás azonnal megkezdődhet, első körben napi néhány száz darabos kapacitással számolnak, de tovább dolgoznak a gyártási technológia hatékonyabbá tételén is, írja a Cseh Centrum.
Rastislav Trnka, Kassa megye elnöke a kerület tartalék alapjából hárommillió eurót különít el a járvány megfékezésére. A tervek szerint az összeget védőfelszerelések és fertőtlenítők beszerzésére, illetve karantén létrehozásához szükséges felszerelésekre fordítják majd. (Sme)
A Denník N információi szerint a zólyomi egyetem előzetes felvételt hirdet leendő hallgatóinak. Érettségi bizonyítvány nélkül is lehetőségük lesz felvételizni, a matúrát igazoló dokumentumokat pedig elég, ha a beiratkozás napján mutatják majd be.
Bár a hivatalos központi nyilvántartás szerint a Komáromi járásban még nincs bizonyítottan koronavírus-fertőzött személy, mégis a térségben él egy férfi, akinek pozitív lett a tesztje - kapott szárnya a hír a komáromi régióban. Utánajártunk az illetékeseknél, hogy rémhír-terjesztésről van-e szó, vagy a hallottaknak van-e igazságalapja.
A magánvállalkozók jó részére igencsak nehéz idők járnak a koronavírus-járvány miatt. Teljes bizonytalanságban érzik magukat és anyagi forrásaik is csak legfeljebb 2 hónapra vannak.
Bár még a megszokott nyitva tartással működnek a komáromi temetők, a koronavírus-járvány alatt azokban csak kevesen szépítgetik hozzátartozóik sírjait. A temetéseken is csupán a legközelebbi rokonok lehetnek jelen, a rövidített nyitva tartással üzemelő gondnoksági irodákban pedig óvintézkedéseket foganatosítottak.
Kassa körülbelül 100 ezer szájmaszk megvarrására elég nyersanyagot, méretre vágott félkész terméket szerzett be. A város vezetése azt reméli, sikerül enyhíteni a jelenleg tapasztalható hiányt, s a védőeszközök megvarrásához önkéntesek segítségére számít.
A Smer korábbi miniszterelnök-helyettese szerint Matovičnak nem kellene idegen tollakkal ékeskednie, az a 100 ezer légzésvédő maszk ugyanis, amelynek érkezését ma délelőtt jelentette be, még a Pellegrini-kormánynak köszönhető.
Újabb két férfi hunyt el Csehországban koronavírus-fertőzés következtében. Mindkettőnek más egyéb egészségügyi problémája is volt.
Mint ahogyan azt tegnap megírtuk, felmerült a gyanú, hogy Alojz Baránik parlamenti képviselő koronavírussal fertőzött, a mai napon elvégzett tesztje azonban negatív eredményt mutatott.
A kormány nem törli el teljesen az egészségbiztosítási és társadalombiztosítási járulékok fizetési kötelezettségét, mert vannak olyan cégek, amelyek az új típusú koronavírus miatt bevezetett rendkívüli intézkedések ellenére is nyereségesek - jelentette ki Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő szerdai sajtótájékoztatóján.
Az új típusú koronavírus elleni küzdelmet koordináló állandó válságstáb újabb taggal bővült. Peter Pollák (OĽaNO), a volt romaügyi kormánybiztos a marginalizálódott roma közösségek speciális helyzetével, az őket fenyegető veszéllyel foglalkozik majd.
Rossz hír érkezett Nagy-Britanniából. A 71 éves Károly hercegnél elvégezték a koronavírus-tesztet és az pozitív eredményt hozott.
Ahogyan azt délelőtt Igor Matovič miniszterelnök bejelentette, a legújabb fertőzöttek között van egy Losonci járásbeli, 34 nő is, aki jelenleg házi karanténban van. Ő az első igazolt fertőzött a nógrádi járásban.
A legújabb tudományos kutatások szerint az új koronavírus-fertőzés által veszélyeztetettek csoportjába tartoznak a dohányzók is. Náluk komoly egészségügyi következményekkel járhat a megbetegedés.
Újabb 12 koronavírussal fertőzött beteget regisztráltak tegnap éjfélig, ezzel 216-ra nőtt az igazolt fertőzöttek száma Szlovákiában - közölte délelőtti sajtótájékoztatóján a szlovák miniszterelnök. Igor Matovič arról is beszámolt, hogy a Belügyminisztérium közreműködésével 100 ezer, ún. FFP3-osztályú légzőkészülék érkezett Törökországból az országba, ezeket a védőmaszkokat az egészségügyben dolgozók számára rendelték meg.
Szerdán életbe léptek a Szlovák Közegészségügyi Hivatal legújabb, a koronavírus-járvánnyal összefüggő óvintézkedései. Mától visszavonásig kötelező nyilvános helyen eltakarni az orrunkat és a szájunkat védőmaszkkal, sállal vagy kendővel. Az üzletek vasárnap zárva tartanak.
A V4NA nemzetközi hírügynökség összegyűjtötte, hogy a különböző európai országokban az első koronavírusos beteg regisztrálásától számítva hányadik napon hozták meg a kormányok a különböző korlátozásokat.
Vajon a gyakorló szakorvos hogyan látja az országos járványügyi helyzetet és mindez hogyan érinti a komáromi járásban élők mindennapjait? A SzóBeszéd stúdiójában Viola Miklóssal, a gútai magánklinika sebészorvosával beszélgettünk.
A belügyminisztérium a nagymegyeri erdőparkban található, ún. „pionírtábor” épületét és területét, amely a pénzügyminisztérium tulajdonában van, hivatalosan karanténközponttá nyilvánította.
Oroszországban egy nap alatt 163-mal, 658-ra nőtt az új koronavírussal igazoltan fertőzöttek száma. Ez az eddigi legjelentősebb egy nap alatt regisztrált növekmény. A Covid-19 betegség a 85 régió közül immár 55-ben van jelen. Moszkvában a SARS-CoV-2 koronavírussal fertőzöttek száma elérte a 410-et, ami 120 új pácienst jelent. Január óta 193 ezer vizsgálatot végeztek el. A hivatalos adatok szerint a járványnak nincs közvetlen áldozata, a gyógyultak száma 29. Az országban 112 ezren élnek önkéntes karanténban.
A nyugat-ukrajnai Ternopil egyik kórházában meghalt egy 68 éves koronavírusos beteg férfi - számolt be szerdán a fertőzés elleni küzdelemmel foglalkozó regionális központ. Vele együtt így szerdára négyre emelkedett a betegség ukrajnai halálos áldozatainak száma, a megerősített fertőzötteké pedig egy nap alatt 29 újabb esettel 113-ra nőtt az országban. Büntetőeljárást indítottak a hatóságok egy kijevi magánklinika ellen, mert elmulasztotta közölni az egészségügyi minisztériummal, illetve az állami közegészségügyi központtal, hogy egy páciensük tesztje pozitív lett - közölte a fővárosi rendőrség.
Március 27-től a kelet-ukrajnai Dnyipróban is bevezetik a Kijevben múlt szombat óta érvényben lévő korlátozást, amely szerint a tömegközlekedési eszközöket csak az egészségügyi intézmények, a gyógyszertárak és a stratégiai fontosságú vállalatok dolgozói vehetik igénybe. A városban - éppúgy, mint Kijevben - már egy hete nem közlekedik a metró. Hasonló intézkedést léptettek életbe szerdától Odesszában is.
Elérte a 422 989-et az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma szerda reggelre. A halálesetek száma 18 916, a gyógyultaké pedig 108 578 lett - tájékoztatott honlapján a Johns Hopkins Egyetem. A keddi adatsorban még 381 499 fertőzött, 16 557 haláleset és 101 794 gyógyult szerepelt.
Meghalt egy koronavírus-fertőzött brit beteg Magyarországon - írta a koronavirus.gov.hu szerda reggel. Ezzel tízre nőtt a koronavírusban meghaltak száma.
Nem sikerült megállapodásra jutni az új típusú koronavírus-járvány okozta gazdasági sokk enyhítését célzó közösségi intézkedésekről a közös valutát használó európai uniós tagállamok pénzügyminisztereinek kedd esti tanácskozásán.
A járvány által leginkább sújtott Olaszország egy jelentős pénzügyi szolidaritási csomag elfogadására szólította fel az EU tagállamait, és ebben Franciaország és Spanyolország is támogatta, az északi országok Németország és Hollandia vezetésével ugyanakkor úgy vélik, hogy az Európai Központi Bank által bejelentett intézkedések, illetve a lazább költségvetési szabályok egyelőre elegendőek.
A koronavírus-járvány megfékezése érdekében szerda déltől tovább korlátozzák a kijárást Romániában, a közrendvédelmi és határőrizeti feladatokba pedig a katonaságot is bevonják - jelentette be Marcel Vela belügyminiszter kedd este.
Ezentúl napközben is csak azok hagyhatják el lakásukat, akiknél ez elkerülhetetlen a munkavégzéshez, halaszthatatlan orvosi vizsgálatra szorulnak, létfenntartásukhoz vagy gyógykezelésükhöz szükséges termékeket kell beszerezniük, mezőgazdasági tevékenységet végeznek, ellátásra szoruló hozzátartozójukról gondoskodnak, vagy saját, illetve háziállataik mozgásigényét elégítik ki lakóhelyük közvetlen közelében.