Matovič délelőtti sajtója: 12 újabb fertőzöttet regisztráltak, 100 ezer védőmaszk érkezett az egészségügyi dolgozók számára
Újabb 12 koronavírussal fertőzött beteget regisztráltak tegnap éjfélig, ezzel 216-ra nőtt az igazolt fertőzöttek száma Szlovákiában - közölte délelőtti sajtótájékoztatóján a szlovák miniszterelnök.

Igor Matovič elmondta,
a legújabb fertőzöttek között 9 férfi, 3 nő van. Az egyik fertőzött a bősi karanténközpontban tartózkodik.
A miniszterelnök arról is beszámolt, hogy a Belügyminisztérium közreműködésével
100 ezer, ún. FFP3-osztályú légzésvédő álarc érkezett Törökországból az országba, ezeket a védőmaszkokat az egészségügyben dolgozók számára rendelték meg - azok kapják majd meg, akik "az első vonalban" harcolnak a vírus ellen.
Roman Mikulec (OĽaNO) belügyminiszter elmondta: az árut eredetileg egy magánvállalatnak kellett volna az országba szállítania, de gondok adódtak a vámkezeléssel.
„Végül is kedden (március 24.) úgy döntöttünk, hogy kormánygépet küldünk a szállítmányért, amely szerda reggel tért vissza” – fűzte hozzá.
Matovič szerint a maszkok széthordását már megkezdték, azok órákon belül eljuthatnak az egészségügyi dolgozókhoz szerte az országban.
Az újabb fertőzöttek lakhelye Turócszentmárton, Tapolyhanusfalva (Hanušovce nad Topľou), Magyarfalu (Záhorská Ves), Vágbeszterce (Považská Bystrica), Újtölgyes (Nová Dubnica), Zázriva (Zázrivá), Zólyomlipcse (Slovenská Ľupča) és Losonc. Hárommal nőtt a pozsonyi fertőzöttek száma.
A bősi (Gabčíkovo) karanténközpont egyik bentlakója esetében is kimutatták a vírust. A kormányfő szerint ez is bizonyítja a karanténintézkedés hatékonyságát.
Eddig összesen 4200 minta negatív volt.