2023. szeptember 25., 22:45

Gyimesi: Az állam nem takarékoskodhat a családokon

A Szövetség listáján 149. számmal induló Gyimesi György volt a közszolgálati Szlovák Televízió választási műsorának vendége. A politikus elmondta: az államnak törekedni kell a kiegyensúlyozott költségvetésre, de ez nem történhet a családok kárára.

gyimesirtvs.jpg
Gyimesi György
Fotó: Reprofotó

Gyimesi Jaroslav Naďgyal (Demokrati) és Erika Jurinovával (OĽANO) vitázott, azaz korábbi párttársaival, év elején még mindhárman az OĽANO-ban politizáltak.

Abban mindhárom politikus egyetértett, hogy a szeptember 30-ai előrehozott választás útkereszteződést jelent Szlovákia számára. Gyimesi szerint arról is döntünk, hogy Szlovákia önálló, szuverén ország lesz-e, vagy folytatjuk a hajbókolást a nagyhatalmaknak.

Naď attól óvott, nehogy az ország Oroszország vazallusa legyen, Jurinová pedig a közélet további megtisztítását ígérte.

Gyimesit a Szövetség Most-Híd platformján belüli szakadásról is kérdezték, ő azonban határozottan visszautasította, hogy szakadás történt volna.

Három, alkalmazkodni képtelen személy távozott, akiknek most önálló pártja sincs, Dzurindáékkal alkotnak egy pártot. Annyi a felhajtóerejük, mint egy buboréknak egy pohár szódában. Ők okozták a párton belüli feszültséget, amióta elmentek, a párt preferenciái emelkedtek. Természetesen a liberális sajtón keresztül ezt próbálták pártszakadásként eladni, de nem ez történt"

– mondta Gyimesi.

Kedden Szijjártó Péter magyar külügyminiszter átadja a Nagygéres és Nagyrozvágy közötti határátkelőt. Ennek kapcsán a politikusokat arról kérdezték, ez beavatkozás-e Szlovákia belügyeibe és a választási kampányba. Naď és Jurinová szerint ezt beavatkozás, Gyimesi György viszont erre egy új kapcsolatként tekint a két ország között. Emlékeztetett: az útépítést a korábbi kormány is jóváhagyta. Egyben megköszönte az OĽANO-nak, hogy lemondott a magyar témákról, átengedve azt a Szövetségnek.

A közkiadások konszolidációja kapcsán a magyar politikus megjegyezte, a Szövetség soha nem fogja megengedni, hogy az embereken spóroljon az állam. Véleménye szerint a pénzt ott kell keresni, ahol van, például a nagyvállalatok megadóztatásához kell nyúlni. Gyimesi biztosította a szavazópolgárokat, hogy a már meglevő szociális juttatásokat nem fogják elvenni.

Naď a védelmi kiadások lefaragásának szándékát élesen bírálta.

A műsorban téma volt az egészségügy helyzete is. Abban mindhárom politikus egyetértett, hogy ez egy régóta problematikus terület, és csak a hosszútávú megoltások lehetnek működőképesek. Ilyen például az orvosok anyagi megbecsülése mellett az oktatás és képzés kérdése is. Gyimesi György szerint a komáromi Selye János Egyetemet orvosi karral is lehetne bővíteni.

Természetesen Gyimesi György a Beneš-dekrétumokról szóló kérdést sem kerülhette el. A műsorvezető úgy tette fel a kérdést, hogy most, amikor a magyarok és a szlovákok között úgy, ahogy konszolidálódtak a viszonyok, nem kár-e újra ilyen megosztó témákat elővenni.

Gyimesi ennek kapcsán elmondta, parlamenti képviselő korában egy ügyvéd kereste meg, aki hét személyt képviselt. A földjeiket a Beneš-dekrétumok alapján el szerették volna kobozni. Amikor utánajárt, a Szlovák Földalapnál mintegy 700 olyan nyitott ügyet talált, amikor a Beneš-dekrétumokra hivatkozva akartak földeket elkobozni, tehát nem egy történelmi, hanem egy nagyon is élő, napjainkat is érintő jogi dokumentumról van szó.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Hozzászólások

Fehér István 2023. 09. 26., k - 08:24

Néztem az adást, ezért mondom, hogy a hölgy felkészületlenül ment a stúdióba, egyáltalán nem volt meggyőző. A középen ülő, nagyképű janicsár csak Gyimesi Györgyöt tekintette ellenségnek (nem ellenfélnek!), akit folyamatosan, lenézően sértegetett. Egyértelmű, hogy ő alaposan eltévedt az élet sűrűjében, bár nem hiszem, hogy tud róla... Gyimesi György állta a sarat, felkészült és alapos volt. Sok sikert, hajrá felvidéki magyarok!