A magyar-szerb határon tájékozódtak a migránshelyzetről a Szövetség képviselői
A Szövetség Nagyszombat megyei képviselőinek egy csoportja a magyar-szerb határon tájékozódott a migránsválságról. Az embercsempészek célzottan, szervezetten ostromolják a kerítést.

Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke elmondta, a helyszíni szemlén a Szövetség megyei képviselői vettek részt, akik egyúttal parlamentiképviselő-jelöltek is.
– mondta.
Itt Gémes László, Csongrád-Csanád Vármegye Önkormányzata Közgyűlésének elnöke, és Polyák Zsolt rendőr dandártábornok, a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője fogadta a képviselőket.
Polyák Zsolt ismertette a delegációval a határőrizeti rendszer működésének nyilvános részét, ezt követően a helyszínre szálltak ki.
– mondta.
A helyszíni bejárás során láttak alagutakat is, melyek stabilak és szabályosak voltak, így a hatóságok feltételezik, hogy az alagútépítők között hozzáértők is akadnak. Az embercsempészek taktikája jelenleg az, hogy az éjszaka folyamán, egyidejűleg, összehangoltan, több, egymástól távoli helyen is ostromolják a kerítést, hogy megosszák a rendőrök és a határvadászok erőit. A kiérkező rendőröket csúzlival lövik, marokkövekkel és faágakkal dobálják.
"A hatóságok keze meg van kötve, nem használhatnak például vízágyút sem, mert az Európai Unió azonnal tiltakozik, hogy Magyarország határsértést követ el. Ottjártunk idején egyetlen napon ezer határsértőt tartóztattak fel, csak azon az egy határszakaszon, melyet megszemléltünk" – mondta Berényi.
Azt Gémes László, a megyei közgyűlés elnöke is hangsúlyozta, a határkerítésnek, és a rendőrség munkájának köszönhetően a környékbeli települések lakói biztonságban tudhatják magukat.
Berényi József elmondta, a rendőrségnél érdeklődtek az állítólagos szabadon bocsátott embercsempészekről is. Polyák Zsolt ezzel kapcsolatban elmondta, erre az intézkedésre azért került sor, mert a börtönök megteltek. Azokat az embercsempészeket helyezték szabadlábra, akik letöltötték szabadságvesztésük háromnegyed részét, és nem magyar állampolgárok. Őket egyúttal ki is toloncolták az országból.