A beruházás célja az épület történelmi értékeinek megőrzése, valamint korszerű, a kulturális örökség bemutatására alkalmas terek kialakítása.
A gyanúsított tagadja az ellene felhozott vádakat.
A szentszéki szóvivő hangsúlyozta, hogy a Gemelli-klinikán lábadozó pápa újraindította munkatevékenységét.
Ez a csata jelentette a kezdetét Magyarország török uralom alóli felszabadításának.
Magyar Péter kiemelte, hogy minden eddiginél szigorúbb szabályokat vezettek be a gyermekek bántalmazása, a manipuláció, vagy bármilyen káros szexuális tartalom ellen.
A Magyar Szövetség képviselői élesen bírálták Ivan Hazucha smeres parlamenti képviselőt, magyarellenes hangulatkeltéssel vádolva őt.
A masszív bevándorlás hatásával összefüggésben nőnek a nyilvános rendezvények biztonsági költségei is.
A motoros a helyszínen belehalt sérüléseibe.
A holland kormányfő hangsúlyozta, ukránoknak minden szükséges eszközt biztosítani kell ahhoz, hogy megvédhessék lakosságukat, ezért felszólította az európai vezetőket, hogy növeljék az Ukrajnának nyújtott támogatást.
A Demokrata Párt azt akarja elérni, hogy a bíróság állítsa le azokat az amerikai elnököt dicsérő televíziós hirdetéseket, amelyeket az adófizetők pénzéből sugároznak több televíziós csatornán szeptember vége óta.
Nem akarnak meghalni mások céljainak érdekében.
Tárgyalása csütörtökön kezdődött a Poprádi Járásbíróság késmárki kirendeltségén.
Magyar Péter szerint fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából.
A férfi a fején ütötte meg a fiatal nőt, majd fojtogatni kezdte.
Az ukrán államfő erőteljesen bírálta Donald Trump amerikai elnököt.
Szlovákia ismét mentességet fog kérni a részvétel alól.
Közel félmillió eurós beruházás vár Kéty egyik legfontosabb közösségi épületére.
Az EU-tagállamoknak elvileg az év végéig kellene megállapodniuk a költségvetésről, ugyanakkor a jelentős nézetkülönbségek miatt kérdéses, hogy addig sikerül-e egyezségre jutni.
Ezúttal egy 18 éves diák ellen indult eljárás.
Tizenkét küldetés teljesítése után virtuális űrutazásra indultak a nagymácsédi iskolások: a SpaceBuzz szimulátorában a világűrből csodálhatták meg a Földet.
A 40. Városi Kulturális Napok keretében került sor a Csemadok Ligetfalui Alapszervezetének, valamint a Liszt Intézet Pozsony és a Pozsonyi Casino szervezésében a Jeltelenül jellé lenni a világban című előadásra.
Jelentős technológiai átalakulás előtt áll a kassai vasgyár.