Ahogyan megszokhatták, ebben a sorozatban magyar iskolába járó gyerekek mondják el, miért jó buli a magyar iskola!
Megemlékezés, könyvbemutató és imanap
Két támadó meghalt, egy harmadikat elfogtak, egy rendőr pedig megsebesült kedden az isztambuli izraeli főkonzulátusnak otthont adó toronyháznál lövöldözésben
Nyolc sérültet kellett kórházba szállítani.
A döntés jogerős, erősítette meg a Legfelsőbb Bíróság hivatala.
A bírói szenátus elnöke az ítéletet az elkövető magas korával és büntetlen előéletével indokolta, továbbá azzal, hogy nem teljesen egészséges.
A felújítás a teljes bal oldali pályát érinti.
Halálos áldozata is volt a vasúti balesetnek, amely kedden reggel történt Calais közelében, Franciaországban, egy vasúti átjáróban, ahol egy nagy sebességű vonat (TGV) ütközött teherautóval.
A rádióban olyan sikeres műsorok vezetője volt, mint az 1969 óta sugárzott Ki nyer ma? - játék és muzsika tíz percben, vagy a Házimuzsika.
Tiszás politikusok az orbáni titkosszolgálatok ügynökei?
A diák és tanára között hosszú ideje konfliktus állt fenn.
Összesen 43 személyt ellenőriztek, köztük külföldi állampolgárokat is, ukránokat, indiaiakat, üzbégeket és cseheket.
Irán ballisztikus rakétákat indított Izrael felé is.
Európa, Ukrajna és több más ügy is hangsúlyosan szóba került a budapesti tárgyaláson.
Sikeres mentőakció.
Műveleti-harcászati rakéták vezérlőrendszereit és alkatrészeit gyártó üzemekre mért légicsapást az orosz hadsereg.