"Azok, akik fegyvert adnak el Tajvannak, meg fogják fizetni az árát ennek a hibának" - egyértelműsítette a kínai külügyminisztérium.
XIV. Leó pápa december 25-én mondott karácsonyi üzenetében is a világ különböző részein háborúk, vallási üldözés, terrorizmus miatt szenvedők között az első helyre azokat a keresztényeket tette, akik a Közel-Keleten élnek.
A tavaly decemberben megbuktatott Bassár el-Aszad elnök is az alavita felekezethez tartozott, elmenekülése óta az alavitákat több támadás is érte.
"Sok minden eldőlhet még az új év előtt" - vélekedett az ukrán elnök.
Trump szerint keresztények védelmében léptek fel.
A teljes évi csapadékmennyiség kétharmada esett le két nap alatt.
A hírszerzés szerint az Iszlám Államhoz köthető csoportok nem muszlim személyek.
A telefonos beszélgetésnek nincs sok esélye.
Akár magyar kézbe is kerülhet.
Az ukrán elnök karácsonykor.
Öt személyen műtéti beavatkozást kellett végezni.
A valódi szeretet és a kényelmet és jó közérzetét mindennél többre becsülő önzés ellentmond egymásnak.
Moszkva és Washington álláspontja az ukrajnai konfliktus rendezését illetően jelentős hasonlóságot mutat.
A májusban megválasztott pápa első karácsonyi miséje.
A község új vezetője.
Nem sokkal a Miamiban rendezett ukrán-amerikai tárgyalások után Zelenszkij azt mondta, a megbeszélések nyomán kidolgozott tervezet immár nem írja elő az ukrán csapatok kivonását a Donbasz általuk felügyelt mintegy 20 százalékából.
A város lakosai december 23-án idén is megcsodálhatták a fényfüzérekkel teleaggatott szerjárműveket.