Kubatovék maradnának, a Tisza viszont szabályt változtatna
Naivak lennénk, ha azt gondolnánk, a politika és a sport nem fonódik össze szorosan. A magyar embereket két dolog foglalkoztatja leginkább: a politika és a sport, ezen belül is elsősorban a labdarúgás. Ennek fényében talán nem is olyan vétetlen, hogy magas pozícióban lévő politikusok az egyes sportegyesületekben is vezető pozíciót töltenek be, a Tisza-kormány tervei szerint azonban ez a közeljövőben megváltozna.
Pósfai Gábor belügyminiszter nemrégiben egy javaslattal állt elő, melynek értelmében a miniszterek, államtitkárok, országgyűlési és európai parlamenti képviselők, pártelnökök, kormánybiztosok és más magas rangú állami vezetők nem tölthetnének be vezető tisztséget országos sportszövetségekben, illetve az 500-nál több igazolt sportolót foglalkoztató nagyobb sportegyesületeknél. A szabály ráadásul nemcsak a hivatalban lévő politikusokra vonatkozna, a politikai tisztség megszűnése után négy évig fennmaradna az összeférhetetlenség.
Az elmúlt pár hónapban több politikus is visszalépett a sportszövetségeknél vállalt tisztségéből, Kósa Lajos még az áprilisi választások előtt lépett vissza a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnökségéből, majd április 12. után Lázár János is távozott a Magyar Tenisz Szövetség éléről. Velük azonban aligha ér véget a sor, az országban jelenleg is több politikus vezetői posztot tölt be egy sportklub élén.
A sportnak valóban szüksége van politikusokra?
Ez az egész történet legfontosabb kérdése. Nem feltétlenül jár kéz a kézben, hogy egy politikus rossz sportvezető lenne. Ahogy attól sem lesz automatikusan jó klubelnök, hogy nincs politikai tisztsége. A probléma sokkal inkább az, hogy a két szerep összekeverése óhatatlanul felveti az összeférhetetlenség és a politikai befolyás kérdését.
Egy futballklub vezetője döntéseket hoz, kapcsolatokat épít, támogatásokról tárgyal, fejlesztésekben gondolkodik, és adott esetben olyan állami szereplőkkel is kapcsolatba kerül, akiknek politikai hatalma van. Ha ugyanaz az ember maga is a politikai rendszer része, kívülről sokkal nehezebb megítélni, hol végződik a sportvezető érdeke és hol kezdődik a politikusé.
Mi lesz Kubatovval és Deutsch-sal?
Kubatov Gábor 2011 óta vezeti a Ferencvárosi Torna Clubot, Deutsch Tamás pedig 2010 óta az MTK Budapest elnöke. Mindkét klubnak hatalmas szurkolótábora és komoly sporttörténete van, így az ő esetük jóval túlmutat egy személyi kérdésen.
A tervezett változtatásokkal kapcsolatban természetesen a két érintett reakciója sem maradhatott el. Deutsch Tamás azt üzente: „Az MTK vezetőit az MTK választja, nem Magyar Péter.” Kubatov Gábor pedig azt írta, hogy a Ferencvároshoz fűződő kapcsolata egy életre szól, és szerinte ezt „holmi jogszabályokkal” nem lehet széttépni.
Politikailag valamilyen szinte érthető a reakciójuk. Sportvezetőként ugyanis nem a miniszterelnök választja meg őket, hanem az adott klub tagsága és vezetése. A készülő szabályozás azonban éppen azt mondja ki, hogy bizonyos politikai tisztségek és bizonyos sportvezetői pozíciók egyszerűen nem férnek össze egymással.
Lehet ezt politikai tisztogatásnak nevezni?
A Tisza-kormány érvelése szerint a cél a sport és a politika szétválasztása. A másik oldal azt mondja, hogy a kormány egyszerűen a saját politikai ellenfeleit távolítja el. Ezt a vitát azonban érdemes elválasztani attól az alapvető kérdéstől, hogy helyes-e egyáltalán, ha aktív politikusok nagy sportegyesületek élén állnak.
A magyar sportnak nem az a legnagyobb problémája, hogy ki melyik párthoz tartozik. Sokkal inkább az, hogy a sportvezetői székek valóban szakmai alapon dőlnek-e el, és a klubok képesek-e úgy működni, hogy politikai kapcsolatok nélkül is megálljanak a saját lábukon.
A futballszurkolót végső soron az érdekli, hogy a csapata jól szerepel-e, illetve hozzáértő személyek ülnek a klub vezetőségében. Persze, ha az adott vezető túlságosan belefolyik a politikába, azt már a szurkolók sem nézik jó szemmel. Így történt ez Kubatov Gábor esetében is, hiába ugyanis a Ferencváros sikeres európai tavasza, a drukkerek körében rendkívül megosztónak találták Kubatov ténykedését, aki sokszor már nem tudta elválasztani a futballt a politikától.
A Fradi ultrái kemény kritikával illeték a klubelnököt, mely olykor konfliktusokig vezetett a két fél között. Deutsch Tamás ebből a szempontból kevésbé került reflektorfénybe, főleg azért, mivel az MTK renoméja jelenleg meg sem közelíti a Ferencvárosét, másrészt, Kubatovnak korábban voltak olyan megnyilvánulásai, tettei, melyekkel más klubok szimpatizánsainál is kihúzta a gyufát.
Ilyen volt például a Magyar Kupa 2024-es fináléja, mikoris Kubatov a gratuláció helyett kritizálni kezdte a győztes Paksot, mellyel nem csak a tolnai csapat, de az egész magyar futballtársadalom haragját kiváltotta. Kubatov személye tehát nem csak a politika miatt, de egyéb megnyilvánulásai miatt is rendkívül megosztó lett az elmúlt években.
Hogy jó-e lenne a Tisza-kormány által tervezett változás, azt az idő tudná megmutatni. Egy dolog azonban biztos: ha a sport valóban önálló világ akar lenni, akkor mindent összevetve nem feltétlenül baj, ha a politikusoknak egyszer le kell tenniük a pártzászlót, mielőtt klubelnökök akarnak lenni. A futballban ugyanis végül nem a politikai hovatartozás számít. Hanem az, hogy mi történik a pályán.
