Az elmúlt harminc évben több száz alkalommal léptek fel saját műsorral itthon és a határokon túl.
Egy 21 éves férfi sérült meg a legsúlyosabban, kritikus állapotban szállították kórházba.
A szociáldemokraták elutasítják a kisajátítást, és az építés, a bérleti díjak szabályozása és a jobb árregisztráció kombinációját javasolják.
Jelentős fejlesztések valósultak meg,
A héten, különösen szerdától hidegebb lesz, sok helyen éjszakai fagyokal is számolhatunk.
Mali fővárosában, Bamakóban éjszakai kijárási tilalmat rendeltek el.
A szakmai nap nemcsak a versenyzésről szólt.
A közel háromórás beszélgetés középpontjában az egészségügy, az oktatás, az infrastruktúra és a regionális beruházások álltak.
Putyin köszönetet mondott azoknak az észak-koreai katonákat, akik részt vettek a Kurszk megye ukrán ellenőrzés alá került területeinek felszabadításában.
A kormány folytatja tárgyalásait ez ügyben a NATO-val, s számol azzal, hogy a jövőben ezek a kiadások emelkedni fognak.
Színház az egész világ. A hétvégén a színpad a mátyusföldieké volt Nagyfödémesen.
Šutaj Eštok kijelentette, hogy a nyomozás teljesen független lesz.
A pápa a papi kötelezettségek között megemlítette, hogy a papnak nem szabad tartania a veszélyeket rejtő valóságtól.
A tüzet helikopterekkel a levegőből oltják, ám a száraz időjárás és a szél elősegíti a lángok terjedését.
Németország ismét fegyverkezik, a hadiipar viszi előbbre a foglalkoztatottságot.
Az egyik legfontosabb téma, amivel a képviselők a hetet indítják, a külföldi szavazás reformja.
Jelenleg mérlegeli, hogy valamilyen védelmet igényeljen.
A detonáció felszakította az épület tetejét és falait, a keletkezett tüzet hajnalra sikerült ugyan eloltani, de magában a reaktorban még napokig volt izzás.
Történet, kultúra, közösség.
Ez volt az eddigi legnagyobb léptékű ukrán dróntámadás Szevasztopol ellen.
A Progressz MSZ egy orosz automatikus űrhajó, amelyet űrállomások ellátására használnak.
2026 szeptemberétől összesen 49 elsős tanul majd Ipolyságon.
Robert Golob leköszönő miniszterelnök, a Szabadság Mozgalom vezetője jelezte: a jelenlegi politikai helyzetben nem vállalja a kormányalakítás feladatát.
Emmanuel Macron Kelet-Közép-Európában vívná az atomháborúját?