LONDON. A világ népei számára nagy megkönnyebbülés Oszama bin Laden halála - jelentette ki David Cameron brit kormányfő hétfőn az al-Kaida vezetőjenek halálhírére reagálva.
Az Egyesült Államok egy katonai műveletben a pakisztáni Abbottabádban végzett Oszama bin Ladennel, az al-Kaida terrorszervezet vezetőjével - jelentette be vasárnap éjjel a Fehér Házból élőben közvetített rendkívüli televíziós beszédében Barack Obama amerikai elnök.
RÓMA. II. János Pál boldoggá avatása után sem ürült ki a római Szent Péter tér: a zarándokok vasárnap kora délután óta a bazilikánál állnak sorban, hogy leróják kegyeletüket a pápának a főoltárnál elhelyezett koporsójánál. A Szent Péter székesegyház egészen hétfő estig nyitva tart.
BEJRÚT. A szíriai zavargások bármikor átterjedhetnek a szomszédos Libanonra is - vélik elemzők, miután Damaszkusz azzal vádolta meg a nyugatbarát libanoniakat, hogy támogatják a szíriai tüntetőket.
Pozsony. A szlovák egészségügyben tapasztalható pénzhiány csökkentésére adott válaszként a szakorvosok ismét bevezetnék a vizitdíjat, a vidéki kórházak és magánklinikák állami dotációra várnak. Július elsejéig adtak ultimátumot az egészségügyi intézmények Iveta Radièová kabinetjének. Az egészségügyi tárca a 210 millió eurós adósság miatt csökkentené a kórházi ágyak számát.
LONDON. Megszűnt vasárnaptól, a hétévi átmeneti időszak lejártával a közép-kelet-európai EU-munkavállalókkal szemben támasztott néhány - elsősorban adminisztratív, illetve szociális jellegű - brit korlátozás.
POZSONY. A Szabadság és Szolidaritás Pártja (SaS) a temetkezési törvény megváltoztatását indítványozza a szlovák parlamentben. A liberális képviselők legfőképpen a 48 órán belüli eltemetés tilalmát szeretnék feloldani.
TEL-AVIV. Jobban megviseli a szülők válása a lánygyermekeket, mint a fiúkat - derült ki egy izraeli tanulmányból. Az elvált szülők gyermekei hajlamosak hamarabb befejezni iskolai tanulmányukat, és kevesebb szakmai sikert érnek el a kutatók tapasztalata szerint.
BERLIN. Esélyként értékelte a berlini kormány a németországi munkaerőpiaci korlátozások vasárnaptól történő megszüntetését. A szakszervezetek ugyanakkor aggodalmuknak adtak hangot amiatt, hogy a szabad munkaerő-áramlás egyes területeken a német munkahelyeket veszélyeztetheti.
A Szentté Avatási Kongregáció 2011. január elején érvényesnek nyilvánította a boldoggá avatáshoz szükséges csodát, és XVI. Benedek is megtörténtnek ismerte el Marie Simon-Pierre hihetetlen gyógyulását
A gyászolók már II. János Pál temetésén az elhunyt egyházfő azonnali szentté avatását követelték. A lengyelek nagy többsége azt szeretné, ha védőszentjüknek nyilvánítanák Wojtylát.
TRIPOLI. Életét vesztette Moammer Kadhafi líbiai vezető egyik fia és három unokája a NATO egyik légicsapásában - közölte vasárnapra virradóra a líbiai kormány szóvivője.
BRÜSSZEL. Az Európai Unió megkezdi a fegyverszállítási embargóra is kiterjedő szankciós intézkedések előkészítését Szíriával szemben, amelynek vezetése elfogadhatatlan erőszakot alkalmaz a békés tüntetők ellen - jelentette be péntek este Brüsszelben Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője a 27 tagország nagyköveti szintű egyeztetése után.
Nemzetközi konferencia a magyarországi és szlovákiai kis- és középvállalkozók régiós együttműködésének lehe
BUDAPEST. Semjén Zsolt szerint nyilvánvaló provokáció történt Gyöngyöspatán, a kormányfő helyettese a Jobbik és az LMP érdekeltségét egyaránt felvetette a történtekkel kapcsolatban. Szélsőséges csoportok pártpolitikai provokációja, illetve bizonyos külföldi érdekeltségek háttér-aknamunkája ami történt - hangoztatta a miniszterelnök kereszténydemokrata helyettese.
VATIKÁNVÁROS. Nem mindenki helyeselte a Vatikánban, hogy II. János Pált az egyházi szabályokhoz képest túl gyorsan avatják boldoggá - jelentette ki az MTI-nek a Vatikánnal foglalkozó olasz újságírók vezéralakja Marco Tosatti, a La Stampa című napilap vatikanistája.